(: EZ AZ ÉV AZ ÉN ÉVEM. AMIRE VÁGYOM, AZT ELÉREM. SIKERES ÉS BOLDOG VAGYOK. A CSODÁK ÚTJÁN HALADOK. :)

2019. szeptember 18., szerda

Baracklekváros piskótatekercs

Hozzávalók:
9 tojás
9 evőkanál liszt
9 evőkanál porcukor
1 mokkáskanál sütőpor

40 dkg házi baracklekvár

Elkészítése
Az egész tojásokat a porcukorral habosra keverjük a keverőgépünkkel (kb 8-10 perc), majd hozzákeverjük a sütőporral elkevert lisztet.
A tészta masszát elfelezzük, s 2 db piskótát sütünk nagy tepsiben, 180 fokra előmelegített sütőben 12-15 perc.
A megsült piskótákat porcukorral meghintett szalvétára borítjuk. A sütőpapírt lehúzzuk róla, feltekerjük.

Amikor kihűlt lekvárral megtöltjük, újból feltekerjük. forrás




Piskótatekercs - Piskótatekercs házi baracklekvárral
Hozzávalók a piskótához:
6 db tojás
6 ek cukor
6 ek finomliszt
A töltéshez:
Baracklekvár ízlés szerint
Elkészítés:
A tojásokat a cukrokkal 10 perc alatt gépi habverővel habosra keverjük,majd hozzá adjuk a lisztet.
Szilikonos sütőpapírral egy nagy méretű gáztepsit kibélelünk,a masszát bele öntjük,elsimítjuk.
175 fokra melegített sütőben 15 perc alatt megsütjük.
Porcukorral hintett nagy konyharuhára borítjuk,majd feltekerjük.
A szalvétában hagyjuk kihűlni.
A tekercset szétnyitjuk,majd lekvárral megkenjük.
Újból feltekerjük.
Fél órát hagyjuk állni,majd 1 cm-es darabokra felszeljük. forrás



Finom, könnyű piskóta tekercs.
A gyümölcsös sütim alapja volt.
Ajánlom,nagyon jól sikerült.
Piskótatekercs házi baracklekvárral
Hozzávalók:
9 db tojás
9 ek. liszt
9 ek. porcukor
1 mk. sütőpor
A töltéshez:
40 dkg házi baracklekvár
A piskótatekercsek sütéséhez:

2 db nagy gáztepsi ( 30×34 cm)sütőpapírral bélelve.
Elkészítés:

Az egész tojásokat a porcukorral habosra keverjük a keverő gépünkkel(kb 8-10 perc).
Hozzá keverjük a sütőporral elkevert lisztet.
A tészta masszát megfelezzük.
2 db piskótát sütünk nagy gáztepsiben.
180 fokra melegített sütőben 12-15 perc.
A megsült piskótákat porcukorral meghintett szalvétára borítjuk.
A sütőpapírt lehúzzuk róla.
Feltekerjük.

Amikor kihűlt lekvárral megtöltjük,újból feltekerjük. forrás




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése