(: EZ AZ ÉV AZ ÉN ÉVEM. AMIRE VÁGYOM, AZT ELÉREM. SIKERES ÉS BOLDOG VAGYOK. A CSODÁK ÚTJÁN HALADOK. :)

Régi munkahelyi receptjeim 1982-1988.

Ez a gyűjteményem a régi, yaskane TVN Blog (blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=yaskane) oldalamon volt, onnan mentettem/másoltam át, amit lehetett, mivel az a blogom már megszűnt. Talán itt vagy ezen a link-en még olvasható.

Régi munkahelyi receptjeim
  2009-01-30 07:35:41, péntek
Régi munkahelyemen a kolléganőkkel gyakran cseréltünk recepteket, amiket Margitka, a főkönyveőnk titkárnője lelkesen legépelt nekünk   Azt hittem, már nincsenek meg, de egy dossziéban sokat megtaláltam közülük. Bemásolgatom ide, remélem, ez a blog nagyon hosszú életű lesz és akkor bármikor használhatom ezeket a jó kis recepteket is.
     
A különböző közösségi portálokon (régen a DPG, újabban a Hoxa, Donna, NLC stb) kapott receptjeimmel együtt már annyi gyűlt össze, hogy azon gondolkodom, érdemes volna egy csak receptes blogot nyitnom. De olyan igazit.Csak az a baj, hogy nemigen értek hozzá. De lehet, nem is olyan ördöngősség. Ez a blog is meglett, pedig először nem bíztam benne 





Valikától sok egészséges, reform receptet kaptunk, pl:

Karfiol pogácsa
Hozzávalók:
1 közepes fej karfiol
25 dkg túró
10 dkg. reszelt sajt
2 db tojás +1 db tojásfehérje
só, bors
1 kávéskanál mustár

tetejére 1 tojássárgája, reszeltsajt, szezámmag

Elkészítése:
A karfiolt főzzük puhára, szűrjük le róla a vizet, törjük össze, de ne legyen túl pépes, kicsit darabos maradhat. Adjuk hozzá a többi hozzávalót és alaposan keverjük össze.
Adagoljuk bele egy muffin tepsi formába, majd pici tojássárgájával megcsurgatjuk és szezámmaggal és/vagy teszeltsajttal megszórjuk a tetejét.
Előmelegített sütőben süssük, inkább alacsonyabb hőfokon (gáz 3-4 fokozat) és hosszabb ideig. Nálam ez körülbelül fél óra volt míg a pogácsák teteje szép aranysárga lett.
A formákban hagytam kihűlni.
Akinek nincs muffin tepsije, az a keveréket nyugodtan kisütheti egy kisebb, hagyományos tepsiben, utána kockákra vágva lehet kínálni.





Kekszes banángolyók
3 nagy banánt összenyomok villával, 30 dkg darált kekszet és 10 dkg porcukrot gyúrok hozzá. Kisebb diónyi gombócokat formálok belőle. Ezeket lehet vegyesn kókuszreszelékbe vagy csokidarába forgatni. Ha éppen egyik sincs, megteszi egy kis maradék darált keksz is, úgy is finom.
(Róza Imréné Valika receptje)





Non plus ultra
Hozzávalók:30 dkg liszt, 26 dkg Ráma Margarin - ezt jól eldörzsöljük majd 3 tojás sárgájával és1 nagy citom reszelt héjával jól összedolgozzuk. Fél órát hideg helyen pihentetjük. 3 tojás fehérjét habnak felverjük, majd 30 dkg porcukorral tovább verjük, teszünk bele egy mokkás kanál citromlevet és egy csipet sót. ( ne legyen túl kemény) .
A tésztát kb. 2- 3mm vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk és sütőpapirral kibélelt tepsibe rakkjuk. Rárakjuk a habot . Előmelegített sütőben légkeverés 180 C fokon megsütjük. Ha, kisült 2-2 db-ot lekvárral összeragasztunk





Lekváros kakaós-kevert
Hozzávalók25 dkg liszt,1/2tasak sütőpor,20 dkg cukor,3 kanál baracklekvár,3 púpozott kanál főzőkakaó, 2,5 dl tej,1dbtojás,1dl olaj,1tasak vanília cukor, mokkáskanál fahéj
Mindent egybe összekeversz, előmelegített gázsütőben közepes hőfokon közepes tepsiben megsütöd olyan 30-40 perc.Ha a beleszúrt késre nem ragad, már kész. Ha kihűlt, szeletekre vágod, porcukorral megszórod.Ha félbe vágod, meg lehet tölteni amivel csak szeretnéd, de üresen is nagyon finom puha sütemény.





Lekváros bukta Rózsa módra
Hozzávalók:
50 dkg liszt, 2 tojássárgája, 1 csomag élesztő - szárított is jó (az élesztőt felkell futtatni 2,5dl langyos tejben) 4 evőkanál cukor, 1.5 dl olaj , csipet só. 1 csomag vaníliacukor .
A hozzávalókat az olaj kivételével egy tálban bedagasztjuk. Az olajat csak a végén adjuk csak hozzá és ezzel jól kidolgozzuk a tésztát. A tálban lefedve, meleg helyen legalább1 órát kelesztjük.
A megkelt tésztát tetszés szerinti fotmára nyújtjuk.Lehet bukta, túrós batyu, diós, mákos vagy fonott kalács stb, ki mit szeret. A kész, betöltött tésztát aztán a tepsiben lekenjük felvert tojással, amibe pár csepp olajat teszünk, hogy szép fényes legyen a teteje és még másnapra is puha maradjon.
Sütés végeztével,átkenem olajjal ismét.
(Vőnekiné Rózsika receptje)





Tejölös Piros Aranyos Tarja

Hozzávalók:
8 vékony szelet tarja
1 evőkanál Piros Arany
1 kávéskanál Erős Pista
2 pohár tejföl
15 dkg reszelt sajt

Így készítem: a kiklopfolt húsokat egy tepsibe sorakoztatom, öntök alá egy picike vizet.
A paprikakrémeket belekeverem a tejfölbe és megkenem vele a hússzeleteket. A reszeltsajtot rászórom a tetejükre. A tepsit lefóliázom, előmelegített sütőbe rakom és közepes tűznél olyan jó fél órát sütöm. Ezután, ha már puha a hús, fólia nélkül sütöm készre, hogy szépen megpiruljon.
Só meg zsír nem kell a húsra, a paprikakrémek jó sósak, a tarja meg jó zsíros hús, pont elég, ami kisűl belőle.





MACSKASZEM - GÖNGYÖLT LINZER
***************
Hozzávalók a tésztájáho:
40 dkg liszt
15 dkg zsír
5 dkg porcukor
egy kispohártejföl
4 tojás sárgája
1/2 tasak sütőpor.

A töltelék hozzávalói:
20 dkg darált dió vagy kókusz reszelék
4 tojásfehérje
4 púpozott evőkanál porcukor
1 citrom reszelt héja
1 tasak vaniliás cukor
lekvár

A tésztához valókat összedolgozzuk, 3 részre osztjuk, egyenként téglalap alakúra kinyújtjuk. A hosszabbik oldala tepsi hosszúságú legyen. Az első lapot megkenjük lekvárral, majd a két oldalát felgöngyöljük, középen kis részt kihagyva. Óvatosan alányúlva tegyük tepsire. Ugyanígy készítsük elő a másik két tésztát is. 1-2 ujjnyi távolságot hagyjunk a rudak között. A tepsit nem kell se kizsírozni, se lisztezni.

Elkészítjük a öltelék: a 4 tojásfehérjét, a porcukrot, a vaniliás cukrot, a citromhéjat jó kemény habbá verjük, majd belekeverjük a darált diót vagy a kókuszreszeléket, A masszát a rúdak közepén hagyott résbe elosztjuk. Előmelegített sütőbe közepes tűznélvilágosra sütjük. Sokáig elálló, és kiadós sütemény. Ünnep előtt 1-2 nappal már süthető. Meggylekvárt tegyetek a kókuszhoz a dióshoz meg baracklekvár illik.
(azt hiszem, ez az Eszter receptje, ő hozott egyszer ilyen sütit)





Irénke sajtostallérja
1 kg liszt, 20 dk zsír, vagy 25 dk rama margarin, 2 db sütőpor, 1 cs kömény mag, 3 db tojás, 1 db tejföl, 2 kanál só, 20 dk trappista sajt lereszelve.
A lisztet átszitálom a sütőporral és elmorzsolom a zsírral.Az összes többi anyaggal összegyúrom.
Kis darabkákat csipkedek belőle és azokat a tenyerem között kigombócozom.
Olyan 70-80 darab lesz ebből.
A tallér sütőt előmelegítem a gázon, egyszerre rárakok négy gombócot, összenyomom, sütöm. 2 perc múlva megfordítom a sütőt a lángon. Kb 1 órát vesz igénybe míg kisül ez a nagy adag.





Margitka sajtostallérja
1 kg liszt, 1 csomag sütőpor, 1 kocka Ráma Margarin ( olvasztva a liszthez adva) 15 dkg zsír, 20 dkg trappista sajt kis lyukú sajtreszelővel lereszelve, 1 egész tojás, 1 poharas tejföl, 2 dl tej, 1 evőkanál só...ezt az egészet jól össze kell dolgozni, majd pici golyókat csinálni belőle és mehet a sajtostallér sütőbe. Finom ropogós

Ez is sajtostallér, nem tudom kitő kaptam
1 kg liszt 1 kocka Ráma 2 poharas tejföl 25dkg reszeltsajt só
Lehet hogy tejföl még egy kicsi kell hozzá





Mézes kókuszos kocka
Hozzávalók:50 dkg liszt, 1tasak sütőpor, 10 dkg Ráma, 30 dkg kristálycukor, 1tasak vaniliás cukor, 3 egész tojás, 4 evőkanál folyékonyméz és kb. 2 dl langyos tej.
A Rámát és a cukrokat habosra keverem, hozzáadom a tojásokat meg a mézet, utána a sütőporral átszitált lisztet és a legvégén a tejet. Jól összedolgozom és kikent lisztezett közepes tepsibe öntöm. Közepes tűznél kb 35-40 percig sütöm. Tűpróbát kell tenni, ha már nem ragad a tészta a beleszúrt késre, jó. Ha kihűlt, kockákra vágom,mázba megmártom és kókuszreszelékbe forgatom.
Máz: 25 dkg vaj, 25 dkg porcukor, 2 evőkanál kakaó, 15-20 evőkanál tej. Ezt összefőzöm..
Ha nagy gáztepsibe sütöm, ketté vágom, a csokis krémmel (vagy bármi másfélévelvagy lekvárral megtöltöm és összeborított tésztát felkockázom, mázba mártom és kókuszreszelékbe forgatom.Így ünnepibb süteményem lesz.





Bajor csülök
Hozzávalók:
2 db nyers (nem füstölt) sertés hátsó csülök
fél liter sör
Univer grill fűszerkeverék

bors

A csülköket megmosom, majd sózom, borsozom, beszrórom a grillfűszerrel és jól bekenegetem vele.. A befűszerezett csülköket tűzálló jénai tálba helyezem és aláöntöm a sört. Ezután letakarom alufóliával, és 200 fokosra előmelegített sütőben olyan másfél óráig párolom. Kiveszem a tepsit a sütőből, eltávolítom róla a fóliát, majd a csülköket jó erősen ismét beszórom a grillfűszerrel. Ezután további fél órára visszateszem a sütőbe 180 fokon, fólia nélkül, közben kiveszem, csontig megszurkálom, hogy jobban átsüljön. Még további kb. 1 órát sütöm, miközben 5-10 percenként meglocsolgatom a csülköket a tepsi aljában rotyogó sörrel. Ezután kiveszem, és egyben tálalom. Bármilyen körettel, vagy friss kenyérrel és salátával kínálom.





Rántott tejbegríz
Ugyanaz,mint a rendes tejbegríz, csak ezt nagyon keményre kell főzni és a jobb íze végett beletenni1 zacskó vaníliás cukrot is, Amikor elkészült,hagyni kell teljesen kihűlni, majd téglalapra vagy kockára vágni és rendesen bepanírozni.(liszt,tojás,prézli, ahogy szoktuk)
Forró olajban kisütni, tetejét még frissen fahéjas cukorral meghinteni. Jó étvágyat kívánok!
(Irénke receptje)





Bundázott ananász citromos narancs mártással

Hozzávalók
- 1 doboz körszeletes ananász konzerv
- panírozáshoz tojás,kukoricaliszt (reform boltban kapható)
- sütéshez olaj
Az ananász karikákat a levétől lecsöpögtetem. Először a kukoricalisztbe, aztántojásba, majd újból kukoricalisztbe mártom és forró olajban aranybarnára sütöm.

Citromos narancsmártás:
Egy jó nagy narancs és egy kisebb citrom héja csikokra vágva és a narancs kinyert leve meg egy kevés narancslikőr és egy pici tejszín.
10 dkg kristálycukor
A jól megmosott gyümölcsök héját csikokra vágom, a cukros narancsleves szirupban puhára párolom, majd a végén csepegtetek bele tejszínt és egy kis likőrt is. A kisűlt ananász karikák mellé mártásnak kínálom.

Nagyon különleges, egzotikus vendégváró. Róza Imréné Valika receptje.





Margitka burgonyás pogácsája

Hozzávalók:
50 dkg főtt krumpli
40 dkg Liga vagy Ráma margarin
4 dkg só
4 dkg élesztő
2 nagyobb tojás sárgája
70 dkg liszt

A kihűlt és áttört főtt burgonyát keverjük simára a margarinnal és a sóval. Ezután dolgozzuk bele a tojássárgákat meg az élesztőt. Végül gyúrjuk össze a liszttel. Egy éjszakán keresztül pihentessük hűtőben. Másnap gyúrjuk át simára, majd nyújtsuk ki 2 cm vastagra. A tetejét csíkozzuk meg, majd kis pogácsaszaggatóval szaggassuk ki. A tetejét kenjük le egy egész tojással. Tepsire pakolva szobahőmérsékleten fél órán keresztül pihentessük még. Ezután előmelegített sütőben 220 fokon 12-13 percig süssük.





Sajtos kefíres vendégváró kifli

Hozzávalók:
70 dkg liszt
2 db tojás
1 doboz kefír
1 dl étolaj
6 dkg cukor
csipet só
1 dl tej
5 dkg élesztő

a krémhez:
20 dkg Rama
3 dkg só

tetejére:
tojás
reszelt sajt

Elkészítése:
az élesztőt a langyos cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet a tojásokkal, a kefirrel, étolajjal, csipetnyi sóval és a felfuttatott élesztővel összegyúrjuk. Kidagasztjuk, kelni hagyjuk, ameddig a krémhez a margarint a sóval habosra keverjük.
A megkelt tésztát négyfelé osztjuk.
Egy részt elfelezünk, mindkét felet körformára nyújtjuk. (vékony, kb. 30 cm átmérőjű körökre.)
Az egyik körlapot vékonyan megkenjük a sós-margarinos krém negyed részével, a másik körlapot erre rátesszük.
16 cikkre vágjuk, mint egy tortát, feltekerjük, tojással megkenjük, sajttal megszórjuk, tepsibe rakjuk.
Ugyan így járunk el a többi tésztával is. Világosra sütjük.
64 kis kifli lesz ebből az adagból.
(könyvelésről valamelyik lány receptje)





Ananászbefőtt tökből
Hozzávalók:
3 kg tök, 40 dkg kristálycukor, 4 dkg citromsav, 4,2 l. víz, 1 l. ananász ízű szörp
Elkészítés:
A tököt kb 2 centis kockákra vágom, 2 liter vízben elkeverek 4 dkg citromsavat, és a tökre öntöm. 24 óra hosszat állni hagyom. Másnap 2 l. vízből és 25 dkg cukorból szirupot főzök, és a lecsöpögtetett tököt kb. 2 percig a szirupban főzöm. Ezután leszűröm.
A lét kiöntöm (de szirupként savanyítva citromsavval és aromával, üdítőnek is felhasználható). 1 l. ananászszörpből, 2 dl. vízből és 15 dkg cukorból szirupot főzök, a tökre öntöm (már ne forraljuk!) és azonnal üvegekbe töltöm. Száraz dunsztba tesszük.
(könyvelő lányoktól való recept)





Meggyes túrókrémes

6 tojásból piskótát sütünk.
A piskótát három részre vágjuk .
Az alsó lapot kenjük meg meggy dzsemmel.
Ízlés szerinti cukorral és a vaníliával elkavarunk 25 dkg áttört túrót. Hozzá adunk 1,5 dl keményre felvert tejszínhabot, és egy adag, a levétől kinyomkodott, összevagdalt meggybefőttet. A krém felét kenjük rá a dzsemmel lekent alsó lapra, és fedjük be a következő piskótalappal.
Ezt is kenjük le dzsemmel és a krém másik felével majd borítsuk rá a harmadik lapot.
A használati utasítás szerint készítsük el egy tasak piros tortazselét és simítsuk a süteményre. Tegyünk rá meggyszemeket. Jól lehűtve szeleteljük.
(Valika receptje)





Nagyon egyszerű sajtos pogácsa - ha gyorsan kell valamit sütni a váratlan vendégeknek
Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg Ráma vagy Liga margarin
1 evőkanál só
1 tojás
1 doboz tejföl
reszelt sajt
A sajt kivételével az összes hozzávalót összedolgozzuk, de a tojásnak csak a sárgáját használjuk fel. A tésztát ujjnyi vastagra kinyújtjuk, pogácsa szaggatóval kiszurkáljuk, a tojásfehérjével lekenjük, sajttal megszórjuk. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon 15-20 percig sütjük.





Margitka Házi vegyesvágott savanyúság receptje
alapanyagok:
2 kg uborka
2 kg káposzta
1 kg hagyma
1 kg paprika
0,5 kg sárgarépa
7 dkg só
1 kg cukor
3 dl 20 %-os ecet
1 kávéskanál nátrium-benzoát
1 kávéskanál borkén
FONTOS!!! VÍZ NEM KELL HOZZÁ!!!
Összekeverjük a felaprított hozzávalókat, majd rétegezve egy nagy műanyag edénybe rakjuk, a rétegeket megszórjuk a fűszerekkel. 24 óra alatt gyakran átforgatjuk, utána üvegekbe töltjük, lezárjuk és mehet a kamrába. Nem romlik meg akkor sem, ha folyamatosan használunk belőle.





Sajtos rudak (Margitka receptje)
16 dkg grízes lisztet, 18 dkg reszelt sajtot és 12 dkg vajat elmorzsolunk.
Hozzáadunk 2 tojássárgáját, 1 evőkanál tejfölt, sót.
Összegyúrjuk, kétszer kinyújtjuk, hideg helyen 1 órát pihentetjük, majd fél cm vastagságúra kinyújtjuk. 1 tojássárgáját összekeverünk 1 evőkanál tejföllel s az egész tésztát bekenjük vele, majd sajtot reszelünk rá. Derejevágóval vagy késsel ujjnyi széles és hosszú darabokra vágjuk. Sütőlapon aranyszínűre sütjük. Dupla adagot érdemes sütni, mert nagyon finom!





Négylapos csokis (Margitka receptje)

Hozzávalók:
a tésztához
60 dkg liszt
20 dkg vaj
20 dkg porcukor
2 tasak vaníliás cukor
2 evőkanál tejföl
2 tojás
1,5 tasak sütőpor

a krémhez
1,5 liter tej
3 csomag csokipudingpor
3 evőkanál kakaó
2 evőkanál liszt
2 evőkanál cukor
+
30 dkg vaj vagy Ráma margarin
25 dkg porcukor

A lisztet elmorzsolom a vajjal és a cukrokkal, hozzáadom a tejfölt és a tojást. Rugalmas tésztává gyúrom. Négy egyenlő részre osztom. Lisztezett deszkán egyenként vékonyra kinyújtom, majd tepsi hátulján külön-külön megsütöm. Gáz 5-ös fokozat kb. hét-hét perc alatt. A tészta melegen és hidegen is könnyen szakad, törik.

A krémhez habosra kavarom a vajat és a cukrot.
A tejet felteszem melegedni, hozzáadom a pudingport, a kakaót, a lisztet és a tojást. Folyamatosan kevergetve sűrű krémmé főzöm. Ha teljesenkihűl, összedolgozom a cukros vajjal.
A kihűlt tésztalapokat egyenként megkenem a csokis krémmel. A tetejére kenem a csokimázat
Hűvös helyen legalább egy éjszakán át pihentetem, mert csak utána lehet szépen szeletelni.

Csokimáz:
2 tábla ét tortabevonó
1 teáskanál vaj

A csokoládét gőz fölött felolvasztom, a vajat is hozzáadom és simára keverem, majd bevonom vele a süteményt.





Hatlapos (Margitka receptje)
Hozzávalók a tésztához:
50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 10 dkg porcukor, 1 egész tojás, 1 sütőpor.
Ezeket annyi tejjel összegyúrjuk, hogy könnyen nyújtható tésztát kapjuk.
6 egyenlő cipóra osztjuk és rétesliszttel megszórt deszkán kinyújtjuk.
Tepsi hátán külön-külön sütjük, nem kell kikenni a tepsit.

Hozzávalók a krémhez:
8 púpos evőkanál cukrot, 8 púpos evőkanál lisztet egy lábosba teszünk. Lassanként hozzákeverünk 1,25 l tejet. Állandó keverés mellett sűrűre főzzük. Előzőleg egy kis edénybe beleteszünk 6 púpos evőkanál kristálycukrot és mikor már sűrűsödni kezd a főzött krém, a cukrot is tűzre tesszük és megpirítjuk. Vigyázni kell, hogy meg ne égjen. Ha a krém sűrű lett és a cukor is megpirult, cukorba teszünk 15 dkg vajat és keverjük jól össze a krémmel. Osszuk 5 részre.
A lapokat egyesével megtöltük a krémmel, de úgy, hogy amikor egy lap megsült akkor nyomban rá kell kenni egy adag krémet, aztán sütőből kivéve azonnal a következőt. Így kell tenni az összes lappal, különben összetörnek a lapok.
Tetejére csokimázt kenünk.
Csokimáz:
2 tábla ét tortabevonó
1 teáskanál vaj
A csokoládét gőz fölött felolvasztjuk, a vajat is hozzáadjuk és simára keverjük, majd bevonjuk vele a felső tésztalapot.

(találtam egy másik Hatlapos receptet is, de nem tudom, kitől való)
tészta hozzávalói:
60 dkg liszt, 10 dkg zsír vagy margarin, 12 dkg porcukor, 1 szalakáli, 2 tojás és annyi tej amennyit felvesz (kb 4 dl)
krém hozzávalói:
4 cs. vanília pudingpor+ kakaópor, 1.7 l tej, ízlés szerint cukor, 1 vaníliás cukor

Elkészítés:
a tészta hozzávalóit összegyúrjuk, 6 egyforma részre osztjuk és nagyon vékonyra kinyújtuk. A lapokat villával megszurkáljuk, hogy a tészta ne hólyagosodjon fel, sütőpapíron, 180 fokon pár prc alatt megsütjük.
A pudingot a szokásos módon elkészítjük és melegen a lapok közé kenjük, pár órára hűtőbe tesszük.
A pudingot ízesíthetjük, kakaóval, dióval, nescaféval ízlés szerint.





Macskaszem

Hozzávalók:
45 dkg liszt, 25 dkg margarin, 15 dkg cukor, 4 tojás, 2 dl tejföl, 1 csomag sütőpor.
A töltelékhez: 25 dkg darált dió, 20 dkg cukor, magozott meggy.

A tészta hozzávalóiból gyúrjunk tésztát. Ha lágynak érezzük, adjunk még hozzá kevés lisztet. Osszuk négy egyenlő részre. Nyújtsuk tepsihát hosszúságúra. A széleket darált dióval szórjuk meg, majd rakjuk ki rajta a meggyet. Könnyedén tekerjük fel, úgy, hogy a közepén pár cm. vastagságban üresen maradjon.
Egy húslapáttal alányúlva emeljük papírral bélelt tepsibe. A tojások habját verjük félkeményre, majd a cukrot kanalanként hozzáadva verjük kemény habbá. Ekkor óvatosan forgassuk bele a diót. A habból kanalazzunk a tészta közepére, majd közepes sütőbe tolva süssük készre. Kicsit hagyjuk hűlni, majd szeleteljük.
Kevés porcukorral megszórhatjuk a tetejét.
(ez nem munkahelyi, hanem a Béltekiné Böbe receptje szerintem)





Kelt kakaós csiga egyszerűen

Hozzávalók a tésztához:
50 dkg rétes liszt
2 dkg élesztő
1 evőkanál cukor
2 tojás sárgája
3-4 dl tej
csipetnyi só

kenéshez:
10 dkg vaj vagy Ráma margarin
3 evőkanál cukor
3 evőkanál kakaópor

tetejére:
1 pohár tej
1 evőkanál porcukor
1 teáskanál vanília esszencia

Az élesztőt egy kevés langyos tejben a cukorral felfuttatjuk. Közben összekeverjük a lisztet a tojás sárgájával, csipet sóval. A felfutott élesztőt hozzáöntjük a liszthez, majd annyi tejet öntünk hozzá, hogy egy lágyabb, de nem ragadós tésztát kapjunk. Kelni hagyjuk egy órán át. A megkelt tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, majd az olvasztott vajjal megkenjük. Megszórjuk a kakaóporral és a cukorral. A tésztát feltekerjük, majd éles késsel egy centiméteres darabokra vágjuk. A csigákat sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, nem túl közel egymáshoz. Előmelegített sütőbe tesszük, kb. 45 percre. A vége felé kiszedjük a tepsit, és meglocsoljuk a csigákat a vaníliás-cukros tejjel, majd visszatoljuk még néhány percre.





Házi májkrém Margitkától

Hozzávalók:
1/2 kg csirke máj (kacsamáj is jó)
25 dkg liba- vagy kacsazsír
3-4 fej vöröshagyma
ízlés szerint só, bors, esetleg majoranna

A májat megmossuk, megtisztítjuk. A hagymákat megpucoljuk és felszeleteljük. A hideg zsírba helyezzük a májdarabokat és kis lángon megsütjük. Ha kész, a zsírból kiveszünk néhány kanállal és azon megpirítjuk a hagymát. A májat sózzuk, borsozzuk, majorannát adunk hozzá, majd hozzáadjuk a sült hagymát is. Botmixerrel pépesítjük. Csavaros kis üvegekben hűtőben 1-2 hétig eláll. Sokkal finomabb, mint a bolti.





Méteres kalács Klárikától

6 tojás sárgáját 40 dkg cukorral habosra keverünk, közben hozzáadunk 1 dl olajat, 1 dl meleg vizet, majd a hat tojás habját és egy tasak sütőporral elkevert 40 dkg lisztet. A tésztát két részre osztjuk, egyiket az őzgerin formába öntjük, a másik feléhez pedig 3 evőkanál kakaót, 2 evőkanál olajat adunk és egy másik őzgerin formába öntjük. Megsütjük. Ha kihűlt, a bordák mentén felszeleteljük és összerakjuk a tészta színeit váltogatva.
Krém: 20 dkg cukor, 20 dkg vaj, 4 evőkanál rum. Ezeket habosra keverjük. Fél liter tejben megfőzünk 2 csomag puncspudingot. Ha kihűlt összekeverjük a vajas krémmel.
Tetejére ilyen mázat kenünk:
1 tábla ét tortabevonót (még jobb, ha 10 dkg finom étcsokoládét) kevés olajjal vízgőz felett felolvasztunk.





Nagyon finom sajtos rúd és perec (könyvelő lányoktól)

Hozzávalók:
20 dkg vaj vagy margarin, 20 dkg reszelt sajt és a tetejére a megszóráshoz még 5-10 dkg. 30 dkg liszt, 2 tojás sárgája, só, tejföl, amennyi az összeállításhoz szükséges (nem egészen egy pohárral).
A hozzávalókból könnyen gyúrható tésztát készítünk. Fél cm vastagságúra kinyújtjuk, megkenjük tojásfehérjével, megszórjuk reszelt sajttal és egyik felét derelyevágóval felvágjuk, a másik felét perec alakú szaggatóval kiszaggatjuk. Zsirozott tepsiben aranysárgára sütjük. Kb. 2 zománcos tepsire való lesz belőle.





Akácszörp (Valika receptje?)

1 liter víz
60 dkg cukor
2 dkg citromsav
30 fürt akácvirág
A vizet felforraljuk a cukorral , lehűtjük, beletesszük ázni az akácvirágokat, melyeket leszedtünk a szárról, majd ázni hagyjuk egy éjszakát. Reggel leszűrjük , citromsavval elkeverjük és tiszta üvegekbe töltjük. Jól lezárjuk és kamrába, hűvös helyre tesszük.

Málnaszörp (Valika receptje?)
A málnát megmossuk, kilónként 6 dl vizet öntünk rá. Hagyjuk állni 24 órát, közben gyakran kevergetjük, legalább 2-3 óránként. Ezután jön rá a literenkénti 70-80 dkg cukor, attól függően, hogy a málna milyen édes. Kóstolgassuk inkább, nehogy túl édes vagy ízetlen legyen. Beleteszünk még literenként 5-6 szem citrompótlót és egy kiskanál szalicilt is. Majd ismét álli hagyjuk 24 órát, közben szintén kevergetjük. Végül jó alaposan kimosott üvegekbe töltjük, jól lezárjuk. Kamrába, hűvös helyre tesszük.





Pogácsa (könyvelő lányoktól)

Hozzávalók:
1 Ráma margarin
1 pohár tejföl
2 kicsi tojás
60 dkg liszt
3 dkg élesztő
kb. 1,5-2 dl tej

1 tojás lekenni

A tejet meglangyosítjuk, majd beletesszük az élesztőt. A rámát a liszttel elmorzsoljuk, majd beletesszük a felvert tojásokat és a csipetnyi sót. Ezután összegyúrjuk az élesztős tejjel és a tejföllel. Cipót formálunk belőle, majd kb. 1 órát pihentetjük. Ezután kisodorjuk (kb. ujjnyi vastagra), tojással megkenjük, késsel bevonalkázzuk, majd pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Ezután, kissé megsodorjuk a pogácsákat, hogy magasabbak legyenek.
Előmelegített sütőben kb. 200 fokon 8 percig, majd 190 fokon további 7 percig sütjük. A tojássárgájától szép pirosra sül.





Mindenrejó piskóta

Hozzávalók egy kerek közepes tortaformához:
4 tojás
20 dkg cukor
2 dl tej
2 dl olaj
30 dkg liszt
1 tasak sütőpor
csipetnyi só

A tojásokat a cukorral robotgéppel gyors fordulaton sokáig habosra keverjük. Legalább 10 percig !! kell kevertetni, de minél tovább, annál finomabb lesz.
Amíg kever a robotgépünk, készítsük elő a többi hozzávalót és kapcsoljuk be a sütőt 160 fokra.
Ha a hab már jó világos színű és könnyű lett, akkor egyszerre hozzáöntjük a folyadékot és gyorsan megkeverjük.
A sütőporral elkevert lisztet is beleforgatjuk óvatosan egy kézi habverővel.
A kikent, kilisztezett tortaformába öntjük öntjük a tésztát és előmelegített sütőben kb 40 percig sütjük. (tűpróba) Csak ha teljesen kihűlt, akkor töltsük be.
Bármilyen süteménynek jó, amihez piskótát használunk.

A fenti az alap piskóta recept, de a 2 dl tej lehet másmilyen folyadék, pl gyümölcslé vagy akár bor is. A 30 dkg lisztből maximum 5-10 dkg lehet más, pl őrölt dió, mandula, kókuszreszelék vagy kakaó vagy pudingpor. Az olaj bármilyen lehet, csak oliva olaj nem.
+ ízesíteni lehet még reszelt citrom vagy narancshéjjal, vaníliás cukorral vagy őrölt fahéjjal is az alap tésztát.
(a konyhás Kohajda Mari receptje)





Karaván pogácsa (könyvelő lányok receptje)
Hozzávalók:
4 bögre liszt
25 dkg Ráma vagy Liga margarin
1 dl tej
1 mokkáskanál cukor
2 dkg élesztő
1 tojássárgája
15 dkg Karaván sajt
2 evőkanál tejföl (liszt minőségétől függően több is lehet)
ízlés szerint só

Elkészítés:
A lisztet elmorzsolom a margarinnal. Hozzáteszem a pici cukros tejben felfuttatott élesztőt, majd a tejföllel, a reszelt sajttal, sóval az egész tésztát jól összedolgozom.
Hüvelykujjnyi vastagra kinyújtom, pogácsa szaggatóval kiszaggatom. Tepsire rakom, megkenem tojássárgájával. A tepsit forró sütőbe rakom, 10 perc után mérsékelem a gázt. Kb 30-35 perc alatt sül készre





Szalagárés sajtos rúd (Vőnekiné Rózsa receptje?)

Hozzávalók:
50 dkg liszt, 1 kocka Ráma, 1 adag szalagáré, 1 pohár tejföl, 1 tojás, só, 2 db mackósajt
tetejére 1 felvert tojás, 15 dkg reszelt trappista sajt
Elkészítés
A hozzávalókat összekeverjük, és alaposan kigyúrjuk. A tetejét tojással lekenjük, és trapistasajtot reszelünk rá. Derelyevágóval ujjnyi csíkokra vágjuk, sütőlemezen megsütjük.





Babapiskótás szelet (Eszter receptje)

Hozzávalók a barna laphoz:
30 dkg liszt, 12 dkg vaj, 1 sütőpor, 12 dkg porcukor, 1 evőkanál kakaó, annyi tej, hogy könnyen gyúrható legyen.
Hozzávalókból könnyen gyúrható tésztát készítünk. A tésztát kétfelé osztva kinyújtjuk, és külön-külön megsütjük.

Krém:
3 dl tejet felforralunk, 2 dl tejben 2 csomag vaníliás pudingot és 5 kanál lisztet elkeverünk, és ezt a forró tejbe öntjük. Állandóan keverve sűrűre főzzük, majd jól kihűtjük. 5 dkg vajat, 25 dkg porcukrot kikeverünk és az előző, de már hideg masszához adjuk, majd jól keverjük. Az egyik felét az egyik barna lapra rákenjük, majd 2 csomag babapiskótát rumba, vagy rumaromába megforgatunk és a krémre sorban rárakjuk. Akrém másik felét a piskóták tetejére kenjük, majd a másik barna lapot rátesszük. Az oldalát is körül kenhetjük, ha maradt ki krémünk. A tetejére csokoládémázt teszünk.

Máz:
12 dkg porcukor, 10 dkg kakaó.
Egy kispohár vízzel sűrűre főzünk 12 dkg porcukrot és 10 dkg kakaót. Ha kissé kihűl, diónyi vajat teszünk bele. Simára keverjük és a tésztára kenjük.





Nyárlőrinci Tutajos (valamelyik sofőr receptje)

Hozzávalók:
15 dkg füstöltszalonna, 2 közepes vöröshagyma, 3 gerezd foghagyma, 40 dkg tarhonya, 1 kg krumpli, piros töröttpaprika, só, bors.

A szalonnát felkockázzuk a hagymával együtt és kisütjük, illetve megfonnyasszuk. Hozzáadjuk a tarhonyát majd ezzel is összepirítjuk. Ezután hozzáadjuk a felkockázott krumplit is, kissé átdinszteljük és megszórjuk pirospaprikával. Felöntjük, vízzel beletesszük az összenyomott foghagymát és puhára főzzük. Ha a krumpli és a tarhonya is puha már, hagyjuk egy kicsit kihűlni majd krumpli törővel összetörjük. Kis gombócokat formázunk belőle. Csípős savanyúsággal esszük.





Ételízesítő levesbe, pörköltbe (könyvelő lányok receptje)
Hozzávaló:
kb. 1 kg fehérrépa, 25--25 dkg sárgarépa, karalábé, kelkáposzta, karfiol, zeller . 3--4 db vöröshagyma, 5--6 db húsos piros úgynevezett pritamin paprika, a fehérrépa és a petrezselyem zöldje, esetleg aki csípősen szereti 1 --2 db erős paprika.
A hozzávalókat megtisztítjuk, csumázzuk és ledaráljuk. (húsdaráló apró rácsán).
Lemérjük és 2,5 kg-hoz számolunk 50 dkg sót. Alaposan összekeverjük és levével együtt kicsi méretű üvegbe tesszük. Jó lezárjuk és végső helyére tesszük.





Kecsöp (Ketchup) Könyvelő lányok receptje:
3 kg paradicsom
1 kg húsos zöldpaprika
10 szem savanykás nyári alma
25 szem fekete bors
25 szem szegfűbors
25 szem szegfűszeg
3-4 db fahéj
Fenti anyagokat puhára főzzük, turmixoljuk, átszűrjük
Hozzáadunk
30dkg cukrot
3 evőkanál pirospaprikát
3 kiskanál sót
1 dl 10 %-os ecetet
Sűrűre főzzük, kisebb üvegekbe rakva száraz gőzbe tesszük.





Német saláta (Rózáné Valika receptje)

Hozzávalók:
1 kisebb zeller
1 kukoricakonzerv
1 kockázott ananászkonzerv
20 dkg gépsonka
3 alma
6 főtt tojás
1 póréhagyma
1 tubus Univer majonéz
2 pohár tejföl
20 dkg reszelt sajt

Elkészítés:
A zellert csíkokra vágjuk és citromos,sós vízben félpuhára főzzük. A majonézt a tejföllel és az ananász levével összekeverjük. Az összes hozzávalót csíkokra vágjuk és rétegezzük egy nagy tálban. Rétegezés,zeller,kukorica,alma,tojás,sonka,ananász,póréhagyma - a rétegezés közben locsoljuk a majonézes tejföllel. A maradék tejfölt a tetejére tesszük és sajtot reszelünk rá.
Egy napra a hűtőbe állni hagyjuk. Tálalás előtt a salátát összeforgatjuk.
(nagyon finom, egészséges saláta, Valika néha ezt hozott ebédre)





Rákóczi Túrós Lepény

a tészta hozzávalói:
25 dkg félfogós liszt (vagy fele finom, fele rétes), 2 tojássárgája, 6 dkg porcukor, 1 dl tejföl, só, 1 tasak sütőpor, vagy 2 kávés kanál szódabikarbóna, fél citrom reszelt héja, 12 dkg vaj.

A sütőporos lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a cukrot, csipet sót jól összemorzsolgatjuk, majd hozzáadjuk a 2 tojás sárgáját, reszelt citromhéjat és annyi tejfölt, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk. Legalább fél órát pihentetjük.
Utána vékonyra kinyújtjuk és vajazott, lisztezett tepsibe tesszük. Villával megszurkáljuk.

Töltelék:
50 dkg túró, 15 dkg porcukor, 3 tojás sárgája, kevés tejföl, kevés zsemlemorzsa, mazsola ízlés szerint. barack lekvár

A túrót, a porcukrot, a 3 tojás sárgáját jól összekeverem, ha túl száraz, akkor adok hozzá egy kis tejfölt, majd beleteszem a mazsolát is.

A kinyújtott tésztát megkenem baracklekvárral, megszórom a zsömlemorzsával és szép egyenletesen elosztom rajta a túró tölteléket.

Előmelegített sütőben közepes lángon majdnem készre sütöm.

Közben elkészítem a habot.
Az 5 tojás kimaradt fehérjét 16 dkg porcukorral habbá verem. A porcukrot apránként kell hozzá adni. A sütőből kivett süteményre kenem és még 5 percre vissza teszem, hogy a hab megszikkadjon rajta. Vigyázni kell, mert a tészta alul nagyon vékony hamar megég!!!
(ez nem munkahelyi recept, de nem tudom, kitől kaptam)





Szilvalekvár főzése tepsiben - nem kell darálni! (könyvelő lányok receptje)

Hozzávalók:
3kg kimagozott, jó érett szilva, 3-4 evőkanál 10 %-os ecet, 0,5kg kristálycukor, 1 pici szalicil
A 3 kg kimagozott szilvát 3-4 evőkanál 10%-os ecettel összekeverjük, magasabb oldalú tepsibe elosztjuk, a tetejére egyenletesen rászórunk fél kg kristálycukrot. Sütőben közepes lángon minimum 2-3 órát sütjük, majd üvegekbe kanalazzuk és egy csipet szalicilt szórunk mindegyik tetejére és előbb celofánnal, majd csavaros tetővel légmentesen lezárjuk. Finom dzsem szerű lekvárt kapunk.







0 komment , kategória:  RECEPTEK saját és netesgyűjtés

yaskane tvn blog xfree


4 megjegyzés:

  1. Tisztelt Ágnes, megtudná irni nekem a góbé rostélyos receptjét...a nett önhöz irányitott ahol ezt olvastam"2014. febr. 18. — Góbé rostélyos - rostélyos vagy,hagymát karikára,savanyú káposztát,hússzeletekre terítjük,karikába vágott,zúzott fokhagymát,óráig sütjük, " EZEN AZ OLDALONhttps://s1.www.tvn.hu/sessyaqwsxcderfvbgtzhnmjuiklop918273645qpwoeir987freemail2002/index.tvn
    Köszönöm. Pos Ágnes fenyves@windowslive.com

    VálaszTörlés
  2. Tisztelt Ágnes, megtudná irni nekem a góbé rostélyos receptjét...a nett önhöz irányitott ahol ezt olvastam"2014. febr. 18. — Góbé rostélyos - rostélyos vagy,hagymát karikára,savanyú káposztát,hússzeletekre terítjük,karikába vágott,zúzott fokhagymát,óráig sütjük " EZEN AZ OLDALON olvastam és ide vezetett: https://s1.www.tvn.hu/sessyaqwsxcderfvbgtzhnmjuiklop918273645qpwoeir987freemail2002/index.tvn
    Köszönöm. Pos Ágnes fenyves@windowslive.com

    VálaszTörlés
  3. Kedves Ágnes :) Rettentően sajnálom, de csak most és csak véletlenül találtam meg a kérését, a blog sosem küldött róla értesítést. Talán mert ez a béog egyik aloldala, vagy nem tudom, mi lehet az oka. Ha még aktuális, írom a receptet, ami a régi, TVN-blogomban volt, de sajnos már nem él, illetve számomra is csak az archívum érhető el. Az eredeti bejegyzésemről egy képernyőmentést megtalál "Góbé rostélyos" címszóval ennek a blogomnak a bejegyzései között. Üdvözlettel: Ágnes:)
    Góbé rostélyos A rostélyos vagy hátszín szeleteket kicsit kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk és forró zsírban mindkét oldalon rozsda vörösre sütjük. A hagymát karikára vágjuk, kevés zsíron megpároljuk, rátesszük a savanyú káposztát és megpirítjuk. Tűzálló tál aljára terítjük, rátesszük a hússzeleteket. A hússzeletekre terítjük a karikába vágott főtt burgonyát, melyet leöntünk pecsenye-zsírral, melyben elkevertük a pirospaprikát és a zúzott fokhagymát. Öntünk rá 2 dl vizet, 2 dl tejfölt, majd középmeleg sütőben egy óráig sütjük.
    Hozzávalók:
    - 80 dkg rostélyos
    - 50 dkg savanyú káposzta
    - 50 dkg burgonya
    - 10 dkg vöröshagyma
    - 2 gerezd fokhagyma
    - 2 dl tejföl
    - 6 dkg zsír
    - 10 dkg füstölt szalonna
    - 1 kiskanál pirospaprika
    - só, törött bors

    Puliszka oldalról való recept

    VálaszTörlés
  4. A megadott mail címet nem ismeri fel a levelezőrendszer, így emailt sajnos nem tudtam írni, ezért itt reagáltam.

    VálaszTörlés