(: EZ AZ ÉV AZ ÉN ÉVEM. AMIRE VÁGYOM, AZT ELÉREM. SIKERES ÉS BOLDOG VAGYOK. A CSODÁK ÚTJÁN HALADOK. :)

Receptgyűjteményem - netes barátaimtól kapott régi receptjeim

Ez a gyűjteményem a régi, yaskane TVN Blog (blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=yaskane) oldalamon volt, onnan mentettem/másoltam át, amit még lehetett, mivel az a blogom már megszűnt. Talán itt vagy ezen a linken még elérhető.


Receptek, amiket tőletek kaptam
  2009-01-29 10:33:39, csütörtök
Kedves barátaim, ismerőseim, MINDENKINEK NAGYON-NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A RECEPTEKET, AMIKET PRIVIBEN (vagy itt a TVN-n, a NLC-n, a Donna-n vagy a Hoxa-n is) KAPTAM TŐLETEK az elmúlt hetekben, hónapokban.
Sokat még el sem tudtam menteni, nem hogy kipróbálni.
Itt most összegyűjtöm őket, így ha keresek valamit, biztosan meg lesz mind és találok köztük sok jót.
Válogassatok ti is a ezekből, biztosan találtok ti is olyat, ami tetszik illetve nektek még nincs meg.
Aki ráismer a sajátjára, annak itt is megköszönöm, hogy elküldte
MÉGEGYSZER KÖSZÖNÖM SZÉPEN!!!
  

***********************

Rakott sajtos

Hozzávalók:
1 szép filézett pulykamell vagy csirkemell
Bacon szalonna
25 dkg sajt (trapista vagy füstölt)
3 tojás
Kb 15 dkg liszt
só, bors,(fokhagyma), de lehet nélküle is
margarin a tűzálló edény kikenéséhez
csipet delikát

Elkészítés:
A pulykamellt vékony szeletekre vágom, besózom borsozom. Kikenem a jénai tálat a margarinnal. Felverem az egyész tojásokat rakok bele fokhagymát, sót, delikátot. Lereszelem a sajtot.
Először a lisztbe majd a tojásba forgatom a húsokat. Belerakjuk a tálba úgy, hogy ne legyen közte hézag, rárakjuk a bacon szalonnát és megszórjuk sajtal. Ezt addig folytatjuk míg a húsok el nem fogynak. Tetejét sajttal szórjuk le. Előmelegített sütőbe rakjuk és közepes lángon addig sütjük míg a sajt szép pirult nem lesz. Rizssel tálaljuk. Nagyon finom laktató étel.

***********

Töki pompos

Hozzávalók:
50 dkg liszt
2-3 főtt krumpli
1 csomag élesztő
20 dkg bacon
1 fej lilahagyma
4-5 gerezd fokhagyma
5 dl tejföl
15-20 dkg sajt

Elkészítés: A krumplit megfőzzük, és áttörve hozzáadjuk az élesztővel elkevert liszthez. Esetleg a krumpli főzőlevét használhatjuk az elkészítéshez. Kicsit kell csak sózni. 1 óra kelés után tepsiben nyújtjuk, félig megsütjük. Kivesszük a sütőből, és az előzőleg már tejfellel, zúzott fokhagymával összekevert, feldarabolt baconnel megkenjük (ne sajnáljátok az alapanyagot), megszórjuk a laskára vágott lilahagymával, majd visszatesszük a sütőbe kb. 10 percre. A sütés vége felé megszórjuk a reszelt sajttal.

*************

Kakaós fonott kalács

Tészta:
70 dkg liszt
pici só
2 ek étolaj
3 tojás sárgája
5 dkg élesztő
4 dl langyos tej, bele kicsi cukor (ebben futtatjuk fel az élesztőt)

Fentieket összegyúrni, majd 5 percet pihentetni, de pihentetés előtt 7 részre osztani.

Krém:
25 dkg margarin
3 ek kakaó vagy 1 cs fahéj
3 cs vaníliás cukor
20 dkg kristálycukor

Ezt kikeverni, és 6 részre osztani.
Egy nem nagy tepsit (normál zománcos tepsi) margarinnal kikenni. 1 cipót kinyújtunk és a tepsi aljára fektetjük.
A cipókat egyenként lappá nyújtjuk, megkenjük a krém egy részével és összetekerjük, úgy, mint a kalácsot.
A végére 6 db ilyen rúd lesz. Majd 3 -3 rudat összefonunk és a tepsibe fektetett lapra tesszük. Tehát két fonat lesz a tepsiben. A tojás fehérjét villával kicsit felverjük és bekenjük a fonatokat. ½ órát pihentetjük, majd meleg sütőben kb. 40 percet sütjük.
Ha kivesszük a tepsiből margarinnal megkenjük a tetejét selyempapírral és konyharuhával letakarjuk és így hagyjuk kihűlni.

**********

Finom habos-diós

Tészta:
40 dkg liszt
20 dkg RÁMA
4 evőkanál porcukor
1 tojás sárgája
3 evőkanál tejfől
csipet só

Fentieket ól összegyurjuk, és egy éjszakát a hütőbe pihentetjük
2 részre osztjuk, az egyik lappal kibélelünk egy közepes nagyságú tepsit.

Töltelék:
7 tojás sárgája
7 ekanál cukor
1 citrom leve + héja
20 dkg darált dió - összedolgozzuk és
végül a 8 tojás kemény habját óvatosan beleforgatjuk, hogy ne törtjön össze. (1 fehérje a tésztától maradt !)

A kibélelt tepsibe öntjük, lefedjük a másik lappal, lekenjük tojássárgájával és megszurkáljul

Lassan sütjük, vigyázva, hogy meg ne piruljon, mert a hab akkor összeesik és nem lesz olyan jó szivacsos.

*******

Mazsolás kalács

1 kg lisztből, kb. 7 dl langyos tejjel, 4 dkg élesztővel, 4 tojással, 10 dkg porcukorral, 10 dkg vajjal,
csipet sóval tésztát dagasztunk.
Áztassunk be egy marék mazsolát annyi rumba vagy rumaromás vízbe, ami ellepi. Csöpögtessük le, majd adjuk a kalácstésztához, dolgozzuk bele. A tésztát tegyük meleg helyre addig, míg megkel (kb. 1 óra). A megkelt tésztát borítsuk lisztezett gyúródeszkára. Formázzunk belőle 2 kis cipót, ezeket vegyük 3 felé, a darabokat sodorjuk rúddá, majd fonjuk össze. Így 2 nagyobb kalácsot kapunk. Kikent tepsire helyezve kenjük meg egy elhabart egész tojással, kelesszük meg még egyszer (kb. fél óra), majd forró sütőben süssük pirosra (200 °C-on 25-30 perc).

**********

Túrós alagút

Hozzávalók a tésztához:
20 dkg finomliszt,
10 dkg porcukor,
10 dkg margarin,
1 db tojás sárgája,
1 ekanál tejföl

a töltelékhez:
50 dkg tehéntúró,
30 dkg főtt áttört burgonya,
10 dkg porcukor,
1 cs van. cukor,
2 tojás + 1 fehérje,
10 dkg darált mandula,
a tetejére keserűcsokoládé öntet,
és 5 dkg mazsola

A tésztához valókat összegyúrjuk, ha kell, egy kevés hideg vizet is öntsünk hozzá, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Egy éjszakára a hűtőszekrénybe rakjuk, majd másnap a kétharmad részét egy akkora lappá nyújtjuk, hogy kibélelhessük vele egy őzgerincformát.
A tehéntúrót áttörjük, és főtt, áttört burgonyával, a tojások sárgájával, a cukorral meg a van. cukorral kikeverjük. Ezután a tojások kemény habbá vert fehérjét meg a darált mandulát is belekeverjük, és a tésztával bélelt formába töltjük. A maradék, lappá nyújtott tésztával befedjük, és ahol a két tészta érintkezik, jól összenyomkodjuk. A tetejét villával megszurkáljuk, és forró sütőben először erős, majd öt perc múlva tartaléklángon megsütjük. A formában hagyjuk langyosra hűlni, majd széleit meglazítva tálra borítjuk. Bevonjuk keserűcsokoládé öntettel, és a meghámozott, szálkásra vágott mandulával megtűzdeljük, hogy "tüskés" legyen.

*******************************

Sajtkrémes hajtogatott pogácsa

Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg margarin
2 egész tojás
3 dkg élesztő
fél dl tej
pici cukor
1 csapott evőkanál só
1 kis pohár tejföl
1 doboz kockasajt
kevés tejszín vagy tej
tetejére reszelt sajt
1 tojásfehérje

Elkészítés:
A liszttel a margarint elmorzsolom, a langyos cukros tejben felfuttatott élesztőt, tojásokat, tejfölt, sót összegyúrom nem túl lágy tésztává. Egy kevés lisztet felvehet még a tészta gyúrás közben. Ezután letakarva hagyom kelni.
Közben elkészítem a sajtkrémet.
A kockasajtokat annyi tejszínnel vagy tejjel felolvasztom, hogy krémes, kenhető állagú legyen. A tésztát kinyújtom fél óra elteltével, megkenem a sajtkrémmel és összehajtogatom.
Fél órát még kelni hagyom. Ezután kinyújtom 2 cm vastagra, késsel berácsozom, kiszaggatom, tepsiben nem túl szorosan felsorakoztatom őket.
Felvert tojásfehérjével megkenem, reszelt sajttal megszórom, és 175 fokos előmelegített sütőben aranybarnára sütöm.

*******************************

Takarékos finom piskóta (1 tojásos)

Hozzávalók:
20 dkg cukor (+1-2 cs. vaníliás cukor)
5 dkg margarin
2 ek. folyékony méz (elhagyható)
1 tojás
2 dl tej
30 dkg liszt
2 csapott tk. sütőpor
csipet só
ízlés szerint még reszelt citromhéj, gyümölcs, dió, kakaó, stb.

Elkészítés:
A margarint és a cukrot habosra keverjük, hozzáadjuk a mézet, az egész tojást, végül a sóval, sütőporral vegyített lisztet és a tejet felváltva, adagonként belekeverjük.
A piskótához hasonlóan sütjük, ez az adag egy 4-6 tojásos hagyományos, ill. vizes piskótának felel meg. Mindenben pontosan úgy használhatjuk fel, mint a rendes piskótát.

Tanácsok:
Tetejét kb. 50 dkg gyümölccsel megszórva finom, puha gyümölcspiskótát kapunk, 2-3 ek. lisztet kakaóval helyettesítve pedig csokoládés (kakaós) piskótát. A fele lisztet darált dióval vagy mákkal helyettesítve dió- ill. máktorta alapot készíthetünk.

***********

Kiflifelfújt

Hozzávalók
8 db kifli
10 dkg vaj
4 tojás
2 csomag vaníliás cukor
6 dl tej
10 dkg porcukor
15 dkg tejben áztatott mazsola

Elkészítés
A kifliket karikára vágjuk. Egyharmad részüket kivajazott tűzálló tál aljára sorakoztatjuk.
A tejet meglangyosítjuk, beletesszük a tojások sárgáját, a vaníliás cukrot, a mazsolát,
a megmaradt vajat, és habverővel jól elkavarjuk.
A tojásfehérjéből kemény habot verünk, és amikor a tej teljesen kihűlt, óvatosan hozzákeverjük. Egyharmadát ráöntjük az első réteg kiflire, betakarjuk újabb sor kiflikarikával, majd a massza megmaradt felével beborítjuk a második réteg kiflit.
A tetejére szórjuk a maradék kiflit, és rácsurgatjuk a maradék habos öntetet.
A sütőt 180 fokra melegítjük, és a felfújtat addig sütjük, míg a felső réteg is megszilárdul.

*****

Meggyes kókuszgolyó és kókusztekercs

Hozzávalók:
50 dkg háztartási keksz
5 ek kakaópor
3 ek baracklekvár
1 ek rum
5 dkg vaj
5 ek porcukor
Kb. 3 dl tej
Fél üveg magozott meggy
Fél csomag kókuszreszelék

A háztartási kekszet ledaráljuk vagy késes robotgépben morzsára őröljük. Összekeverjük a puha vajjal, kakaóporral, porcukorral, tejjel, a lekvárral és rummal. A tejből először 2 dl öntsünk bele, a többit úgy csorgassuk hozzá gyúrás közben, hogy a megfelelő állagot kapjuk.

A meggyet lecsepegtetjük. Nedves tenyérrel diónyi adagot ellapogatunk a tenyerünkben, beleteszünk egy darab meggyet, majd az oldalát felhajtogatva gombócot formázunk. Végül meghempergetjük a kókuszreszelékben. Másnapig hűtőbe tesszük, hogy kicsit megkeményedjen.

A töltelékhez:
20 dkg vaj
25 dkg porcukor
fél vaníliarúd kikapart magjai

szóráshoz
5 dkg kókuszreszelék

A kekszes részt a leírtak szerint elkészítjük. A lágy vajat a porcukorral, vaníliával simára keverjük.

A kekszes részt egy deszkán kiterítjük, rákenjük a cukros vajat. Feltekerjük (ha leragad, késsel megemeljük). A kókuszt rászórjuk a deszkára, alaposan meghengergetjük benne a tekercseket, közben tömörítjük. Pár órába hűtőbe tesszük, fél-egycentisre szeletelve tálaljuk.

*****************************

Zebratorta

Hozzávalók:
6 tojás
30 dkg porcukor
1,5 dl víz
1,5 dl olaj
37 dkg liszt
1 csomag sütőpor (10 gr)
2 púpozott evőkanál kakaó

Elkészítés:

A tésztához a 6 tojásfehérjét keményre verjük 5 dkg porcukorral. A 6 tojássárgáját habosra keverjük 25 dkg porcukorral, folytonos keverés közben belecsorgatjuk a langyos vizet és a langyos olajat. Géppel belekeverjük a lisztes sütőport. A tésztát kettéosztjuk. Egyik felébe keverjük a kakaót. A felvert tojásfehérjét megfelezve beleforgatjuk a tésztákba (a kakaósba 1-2 evőkanállal többet teszünk).

Nagyobb tortaformába töltjük az alábbiak szerint: a tortaforma közepébe csurgatunk 2 evőkanál világos masszát, majd rá 2 evőkanál kakaós masszát, s így tovább, amíg elfogy. Nem kell a masszát elkenni, az magától ilyen szép körkörösre fog szétfolyni. 170 fokon kb. 1 óra hosszat sütjük. (Tűpróba javasolt.) Rácson hagyjuk kihűlni.

A kész tortát 2 vagy 3 lapra vágva bármilyen krémmel tölthetjük.

*****************

LIBAZSÍRBAN SÜLT MÁJ

Hozzávalók:
25 dkg libazsír
3 gerezd fokhagyma
2-3 dl tej
20-30 dkg csirke (kacsa vagy akár sertés) máj

Elkészítése:
A tejbe beleteszem a felszeletelt fokhagymát és a darabokra vágott májat. 1-2 órát állni hagyom benne. Utána felforrósítom a libazsírt, óvatosan (mert lehet, hogy spriccel) belerakom a lecsöpögtetett, szalvétán leitatott májakat. 3-4 percig nagy lángon sütöm, párszor átforgatom, és amikor már mindenütt piros, akkor kis lángon még 8-10 percig sütöm. Ennyi idő alatt kb. átsül. Hústűvel megszúrom, ha már nem ereszt levet, akkor készen van. Egy kisebb jénaiba, vagy csatos üvegbe teszem, ráöntöm a zsírját, kihűtöm és hűtőben tárolom. Nagyon finom!

Libazsírt csinálhatunk házilag is, ha 1 kilónyi, megtisztított, felkockázott libahájat (ha bőrös is van benne, még jobb) szép lassan kisütünk. Nem csak zsírunk, de finom libatepertőnk is lesz.

***********

Becsei kifli

Hozzávalók:
1 kg liszt
5 dl tej
5 dkg élesztő
2 dkg cukor
2 dl joghurt
29 dkg margarin
35 dkg sajt
1 tojás


Elkészítés:
Az élesztőt a cukorral elkevert meleg tejben felfuttatjuk, majd a liszttel, a joghurttal, a sóval és 4 dkg margarinnal összedagasztjuk. Ezután meleg helyen kelesztjük.
A tésztát 2 x 8 részre osztjuk, és ismét pihentetjük. A cipókat kerekre kinyújtjuk, nyolcat-nyolcat egymásra teszünk úgy, hogy a rétegek közé margarint kenünk, utána addig nyújtjuk, amíg 4 mm-es lapot kapunk. 16-16 cikkre vágjuk, ahogy a tortaszeleteket. Mindegyik szeletre 1-1 vékony szelet sajtot teszünk és feltekerjük. A kifliket sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, tetejüket a felvert tojással megkenjük és meghintjük reszelt sajttal.
Előmelegített sütőben takaréklángon sütjük.

*******

Szlovák káposztaleves kolbásszal

Hozzávalók :
0.5 kg savanyú káposzta
15 dkg füstölt kolbász
3 db babérlevél
5 szem fekete bors

olaj vagy zsír a dinszteléshez
1 evőkanál liszt
3 kiskanál piros paprika
15 dkg rizs

Elkészítés:
A káposztát az apróra vágott kolbásszal együtt főzni kezdjük annyi vízben, amennyi éppen ellepi. Hozzáadjuk a babérlevelet és a borsot, majd ízlés szerint sózzuk.
Az apróra vágott hagymát a zsiradékon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a lisztet és a pirospaprikát, és jól elkeverjük.
A rántást hozzáadjuk a káposztához, a levest tovább főzzük. (A rizst 10-15 perccel a vége előtt beletesszük a levesbe, és megfőzzük.) Ha a káposzta már megpuhult, tálaljuk.

***

Túrós lepény

40 dkg kisztet elmorzsolunk 25 dkg margarinnal. Csipet sót, 8dkg cukrot 1/2 csomag sütőport adunk hozzá, majd 1 dl tejföllel, 1 tojás sárgájávsl jól elgyúrjuk. Ha nem áll össze több tejföl kell hozzá. A tésztát kétfele vesszük egyik felét tepsibe tesszük és félig megsütjük.

Közben elkészítjük a túrókrémet: 50 dkg túrót szitán áttörünk, elkeverjük két tojás sárgájával, 20 dkg cukorral, 1-2 kanál tejfellel, 5dkg megtisztított, megmosott mazsolával és egy citrom reszelt héjával. Adhatunk hozzá 2-3 dkg vajat is és ha a túró nedvesebbnek látszik 2 dkg búzadarát. A 2 tojás fehérjét habbá verjük és vigyázva a túrókrémhez keverjük. A krémet a félig megsült tésztára kenjük a tészta másik felével beborítjuk. Villával megszurkáljuk, felvert tojással megkenjük és sütjük. Langyosan felszeletelve vaníliáscukorral meghintve tálaljuk.

*******

Nagymama mézespuszedlije

Hozzávalók:
1/4 kg méz,
1/2 kg liszt,
12 dkg vaj vagy margarin,
10 dkg cukor,
1 egész tojás és 2 tojás sárgája,
1 kávéskanál szódabikarbóna,
1 kávéskanál fahéj,
1 kávéskanál őrölt szegfűszeg,
reszelt narancshéj vagy citromhéj

Elkészítés:
A megmelegített mézben feloldjuk a vajat, hozzáadjuk a többi alapanyagot és simára gyúrjuk. 5 percre betesszük a hűtőbe. Ha lehűlt, könyen fomázható. 1/2 cm vastagra kinyújtjuk, formákat szaggatunk belőle. 170-180 fokon 12 percig sütjük.
A tetejét diszitem tettszés szerint.
Megjegyzés:
Nagyon gyorsan elkészül, és nem keményedik meg. Dobozban vagy zacskóban tároljuk.

**

Zabpelyhes süti gyümölccsel

Hozzávalók:
25 dkg zabpehely
5 db tojás
5 dl tej
2 csomag vaníliás cukor
5 dkg vaj
6 ek. cukor
50 dkg gyümölcs (magozott meggy, cseresznye, szilva, barack, ki mit szeret)
8 dkg liszt
1 csomag sütőpor
egy csipet szódabikarbóna

Elkészítés:
A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, vaníliás cukorral és a vajjal, majd hozzáadjuk a tejet. Belekeverjük a zabpelyhet. Ez áll addig míg felverjük a tojások fehérjét habnak. Ekkor hozzáadjuk a liszttel elkevert sütőport és szódabikarbónát. Az állagának olyannak kell lennie mint egy vizes piskótának. Ha sűrű akkor egy kis tejet teszel még hozzá, ha túl híg akkor egy pici lisztet. Majd könnyedén hozzákevered a tojáshabot. Vajjal kikent és lisztezett tepsibe öntöd, megszórod bőségesen magozott meggyel. Előre melegített 160 fokos sütőben addig sütöd míg nem ragad rá a beleszúrt tűre. Ez kb 35-40 perc.
Lehet más gyümölccsel is csinálni én nyáron szoktam barackkal, meggyel, cseresznyével is. Mindegyikkel finom.

******************************

Darálós, vagy másnéven gépi-keksz

Hozzávalók: 70 dkg liszt, 25 dkg RÁMA margarin, 20 dkg cukor, 4 tojás, 1 cs sütőpor, 2 cs vaniliáscukor, 1 citrom reszelt héja 3-4 ek kókuszreszelék, 1 púpos ek kakaó.

Elkészítés: A 4 tojást, 25 dkg margarint és 25 dkg cukrot habosra keverjük. Hozzáadjuk a lisztet, sütőport, vaniliáscukrot, és egy tálban összegyúrjuk.

Ízesíthetjük: citrom reszelt héjával, kókuszreszelékkel, majd kétfelé osztjuk és az egyik részt 1 ek kakaóval átgyúrjuk.

Ha igény van rá, többfelé osztjuk, és ételfestékkel, likör aromákkal, különböző színeket is adhatunk neki.

Húsdarálóra szerelt formákkal tetszés szerintire formáljuk, lassú tűzön, inkább szárítva sütjük.

*******************************

Sajtos keksz

Hozzávalók:
6 dkg sajt
4 evőkanál (2 dkg) vaj, apró kockákra vágva
3/4 csésze Liszt
1/4 teáskanál só

Egy tálban összekeverem a hozzávalókat , majd fél órára a hütőbe teszem .
kissé lisztezett deszkán kb : 3 - 4mm vastagra kinyújtom a tésztát, s derelyevágűval kockákat vágok ki belőle. a közepükbe lukat csinálok egy fogpiszkával.
sütőpapirral bélelt tepsibe rakom a kekszeket, s megsütöm 175 fokon 11 - 14 perc alatt .



Sajtos roló

28 dkg lisztet, 22 dkg margarint, 1 pohár tejfölt, 1 ekanál ecetet késsel összedolgozunk. Azért nem kézzel, hogy minél kevesebbet érjek hozzá, így is elég lágy tésztát kapunk. Betesszük a hűtőbe (jobb ha még este összeállítjuk a tésztát és csak másnap folytatjuk).
Elővesszük a hűtőből a tésztát, jó vékonyra kinyújtjuk (1-2 mm). Kis csíkokat vágunk kb 2x5cm, cirokra rátekerjük, egész tojással megkenjük és sütjük. Nagyon hamar megsül.

Krém:
3 dl tej, 3 ekanál liszt sűrűre főzzük. Mikor megfőtt és elzártuk alatta a gázt belekeverünk 3 tojás sárgáját és hagyjuk kihűlni.
Közben 1 Camping sajtot 10 dkg vajjal, ízlés szerint sóval, kicsi borssal kikavarunk. A kihült krémmel összekavarjuk és beletöltjük a tészta rudakba.
A két végét, ahol kiér a töltelék, reszelt sajtba mártjuk. Kb. 50-60 db lesz a fenti adagból.

****

Habroló
Lehet a tésztát kész, bolti fél kg-os leveles tésztából is csinálni, kinyújtod, négyfele vágod, és minden részt 6 csíkra vágsz. Így kijön belőle a 24 darab.
Ha te csinálod: 60 dkg liszt, 2 Rama, kb. 1,5 pohár tejföl, pici só, 1 ek. cukor, 1/2 cs. sütőpor. 3 cipóba kell osztani, és hideg helyen 2 órát pihentetni. Majd 2 cm-es csíkokra kell vágni, feltekerni, és forró sütőben megsütni.
Krém: fél liter tejszín plusz egy csomag habfixáló; 3 ek. porcukor, 2 cs. vaníliás cukor.
A tejszínt fel kell verni, bele kell keverni a cukrokat. Ha kisült a tészta és kihűlt, akkor habzsákból (nylon zacsóba bele a hab, zacsi csücskét levágni) bele kell tölteni a krémet, és porcukorral megszórva tálalni!

************************

Sütőporos sajtosrúd vagy pogácsa

Hozzávalók:
50 dkg rétesliszt,
25 dkg margarin,
1 pohár tejföl,
2 db tojás sárgája,
1 csomag sütőpor,
20-25 dkg Trapista sajt (reszelve),
só ízlés szerint (kb. 3 púpos kávéskanál)

Elkészítés:
A hozzávalókat egy tálban összedolgozzuk, de a sajtból nem az egészet adjuk hozzá, mert ebből félreteszünk egy kisebb mennyiséget. Ujjnyi vastagra elnyújtjuk, a tetejét lekenjük a kicsit felvert tojásfehérjével és megszórjuk a félretett sajttal. Kissé rányomkodjuk a sajtot, majd a kívánt formára (rúd, pogácsa, perecre, kinek mi tetszik) kiszaggatjuk. Előmelegített forró sütőben megsütjük.
Ha kevesebb sajtunk van, a tészta tetejére szórjunk köménymagot, úgy is nagyon finom.

********************************

Olasz metélt

Hozzávalók: paradicsom, metélt tészta, sajt, vaj, só, esetleg erőspaprika
Elkészítés:
A metélt tésztát sós vízben kifőzzük, lecsurgatjuk. Kivajazott tűzálló tálba egy réteg metéltet teszünk, erre egy sor karikára vágott paradicsomot, sózzuk, kevés erőspaprikát is tehetünk bele, majd jól meghintjük reszelt sajttal. Ilyen sorrendben rakjuk a tűzálló tálba a hozzávalókat, míg elfogynak. A tetejére sajt és vajdarabka kerüljon. 25 percig középmeleg sütőben sütjük.



Gnocci olasz mártásban

Hozzávalók:
50 dkg gnocchi
50 dkg paradicsom
1 fehér hagyma
1 evőkanál finomra vágott és néhány egészben félretett bazsalikom,
olaj


Elkészítés:
A gnocchit forró sós vízben megfőzzük, leszűrjük, lecsöpögtetjük, és félretesszük. A hagymát megtisztítjuk, felszeljük és olajon megfuttatjuk. Hozzáadjuk a félbevágott paradicsomokat és a finomra vágott bazsalikomot. Megsózzuk, és 30 percig kislángon főzzük, amíg teljesen pürészerűvé válik. Levesszük a tűzről, kissé lehűtjük, és átpasszírozzuk. Szükség szerint sóval ízesítjük, 1-2 evőkanál olívaolajat adunk hozzá és még néhány percig főzzük, majd tálba öntjük, és összeforgatjuk a gnocchival. Friss bazsalikomlevéllel díszítve kínáljuk.

***

Sonkás-túrós béles

Hozzávalók:
1 csomag réteslap, 15 dkg finom metélt, 15 dkg kötözött sonka, 15 dkg félzsíros tehéntúró, 2 dl tejföl, 8 dkg vaj (vagy margarin), 2 tojás, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só.

Elkészítés:
A tésztát apróra töröm, és a szokásos módon, enyhén sós vízben megfőzöm. Leszűröm, és meleg vízzel leöblítem. A sonkát nagyon vékony csíkokra metélem, a tehéntúrót villával áttöröm, a tojássárgáját a tejföllel és a vaj felével kikeverem, majd hozzáadom a túrót és a sonkacsíkokat. Kellemesen sósra fűszerezem. A borssal meghintve végül belekeverem a tojásfehérjékből vert kemény habot. Ezután óvatosan beledolgozom a főtt tésztát. Egy kis tepsit kibélelek a réteslap felével (azaz két-három lappal), és a megmaradt, felolvasztott vajjal bekenem. Belesimítom a tésztás-túrós tölteléket, végül a megmaradt réteslapokkal beborítom. Ezt is megvajazom. A tepsit az elő;melegített forró sütőbe tolom, és a sonkás bélest közepes lángon szép pirosra megsütöm. (Próbaképpen egy hurkapálcát beleszúrok. Ha már nem tapad rá a túrós krémből, akkor sült meg kellőképpen. Ha a belseje még sületlen, de már megbarnult a teteje, ráborítok egy papírlapot vagy egy alufóliát, hogy ne égjen meg. Tovább sütöm.) Kockákra vágva tálalom.

************************

Hamis túrógombóc

sűrű tejbegrízből gombócokat csinálok,a vizes kézzel kigombolyított gombockákat pirított zsemlemorzsába forgatom meg Tejföllel és porcukorral hintem meg. Nagyon finom

*************************

Kávés Muffin

Hozzávalók:
10 dkg barna cukor, 2 db egész tojás, 30 dkg liszt, 2 evőkanál Nescafé
Elkészítése:
csomómentesen összekeverjük a hozzávalókat, muffin formába öntjük, és kb. 20 percig sütjük.
Évi

*******************************

Csokoládés babapiskóta-torta

Hozzávalók:
15 dkg étcsokoládé, 5 dkg vaj, 5 dkg cukor, 4 tojás, csipetnyi só, kb. 35 db babapiskóta.
Az áztatáshoz: 10 dkg cukor, kevés rum (aroma), 2,5 dl feketekávé.
A mázhoz: 15 dkg étcsokoládé, 0,5 dl tejszín.

A csokoládét apró darabokra tördeljük, és lábasba szórjuk. A vajat és a cukrot hozzáadjuk
és vízgőzön főzve addig kevergetjük, amíg selymesen krémszerű lesz. A tűzről levéve a
tojássárgáját egyenként belekeverjük, majd a csipetnyi sóval kemény habbá vert fehérjét is
beleforgatjuk.
Egy kis habüstöt vagy mély kerek tálat folpackkal vagy alufóliával kibélelünk. A rumos kávéba mártott (nem szabad eláztatni!!!) babapiskótával a forma alját és oldalát kirakjuk. A
közepébe belesimítjuk a csokoládékrémet, a tetejére pedig a maradék babapiskótát rárakjuk.
Fóliával letakarjuk, és hűtőszekrényben dermedni hagyjuk.
Tálaláskor a formából kiborítjuk, lehúzzuk róla a fóliát, és bevonjuk a csokoládémázzal (a csokoládét a tejszínnel felolvasztjuk) Ismét dermedni hagyjuk, végül forró vízbe mártott késsel felszeleteljük.

************************

Pozsonyi kocka

Hozzávalók:
25 dkg kockatészta, 30 dkg darált mák, 3 dl tej, 5 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 5 dkg mazsola, 3 evőkanál méz, 2-3 evőkanál sárgabaracklekvár, fél citrom reszelt héja, csipetnyi só a töltelékhez és 1 teáskanál só a tésztához.
Elkészítés:
A kockatésztát a szokásos módon, bő, sós vízben kifőzöm, majd leöblítve lecsöpögtetem és az olvasztott vajra szedem. Jól összekeverem. Amíg a tészta fől,, elkészítem a tölteléket. A tejet felforralom, beleszórom a porcukrot és a mákot, majd állandó keverés közben 2 percig forralom. Ezután hozzáadom a megmosott, szárától letisztított mazsolát, a citromhéjat, a mézet és csipetnyi sóval ízesítem. A tűzről lehúzva jól összekeverem. Egy szögletes tűzálló tálba vagy tepsibe beleterítem a főtt tészta egyharmadát és rákenem a mákos töltelék felét, majd kevés vízzel kenhetőre hígított sárgabaracklekvárt kenek rá. Erre ráterítem a következő réteg tésztát, amelyet ugyancsak befedek a mákos krémmel. Újabb réteg baracklekvár után elosztom rajta a harmadik tésztaréteget. Kevés porcukorral megszórom és az előmelegített, forró sütőben piros kérget sütök a tetejére. Kockákra vágva kínálom.

************

Szentgyörgyi palacsinta

Hozzávalók:
a tésztához 15 dkg liszt, 1 egész tojás, 1 dl tej, 1-1,5 dl szódavíz, 2 evőkanál olaj, csipetnyi só; a töltelékhez 1 dl tej, 15 dkg darált dió, 10-12 dkg porcukor; az öntethez 2 dl tej, 2 tojássárga, 1 zacskó vaníliás cukor; a tetejére 2 tojásfehérje, 2 evőkanál sárgabaracklekvár, kevés kristálycukor.

Elkészítés:
Először megkeverem a palacsintatésztát. A felvert tojást, a tejet és a lisztet annyi szódavízzel keverem össze, hogy tejszín sűrűségű legyen, majd csipetnyi sóval ízesítve 10 percig pihentetem. Ezután szép vékony palacsintákat sütök a masszából. A töltelékhez a tejet felforralom, belekeverem a darált diót és a porcukrot, majd langyosra hűtöm. Ezzel megkenem a palacsintákat és egyenként szorosan felcsavarva, kis darabokra vágom. Egy tűzálló tálban szorosan egymás mellé állítgatom a kis palacsinta hasábokat. Az öntethez a tojássárgákat simára keverem a vaníliás cukorral és a tejjel, majd rálocsolom a tésztára. Forró sütőben addig sütöm, amíg az összes folyadékot be nem szívja. Közben a tojásfehérjékből kemény habot verek és a kristálycukorral meg a sárgabaracklekvárral ízesítem. A megsült palacsinta tetejére rákenem az ízesített habot és csak annyi időre teszem vissza a sütőbe, amíg a hab rászárad a tetejére.

**

Kókuszos csoda kocka

Hozzávalók:
200 g liszt, 200 g cukor, 200 g kókuszreszelék, 2 tojás, 2 pohár tejföl, 1 sütőpor, 1 vanília cukor

A hozzávalókat tálban fakanállal összekeverjük, kivajazott tepsibe öntjük, majd előmelegített sütőben megsütjük. Piskótaszerű tésztát kapunk.
Ha megsült, a tetejére egy 100 g -os tortabevonót olvasztunk, és szép egyenletesen elkenünk.
Amikor kihűlt, meleg vízbe mártogatott késsel kockákra vágjuk. Rendkívül finom, gyorsan elkészül.

******

Reszelt túrós/jutocs

Tészta: 40 dkg liszt (sima és rétesliszt keverve), 1 margarin, 15 dkg porcukor, 1 tojássárga, 1 cs. sütőpor, 2-3 evőkanál kakaópor. Ezeket tésztává gyúrjuk és legalább 1 órára hűtőbe tesszük.

Töltelék: 75 dkg túró, 25 dkg porcukor, 1 cs. vaniliáscukor, reszelt citromhéj, mazsola, 2 evőkanál vaniliapudingpor.

A tészta felét káposztareszelőn belereszeljük a tepsibe, rásimítjuk a túrótölteléket, majd a tészta másik felét is ráreszeljük. Meleg sütőbe kell tenni és közepes fokozaton kb. 20 percig sütni.

***

Reszelt túrós/arisha

Hozzávalók:40 dkg liszt, 2 tojás sárgája, 1 sütőpor, 3 evőkanál kakaó, 1 ráma margarin, 10 dkg porcukor.

A vajat picit felolvasztod és összegyúrod a többi hozzávalóval. 2 cipóra osztjuk fél óráig fagyasztjuk.

Töltelék: 50 dkg túró, 2 csomag vaníliás cukor, mazsola tetszés szerint, 25 dkg porcukor, 3 tojássárgája, 1 kanál liszt, 5 tojás fehérje.

A túrót a többi hozzávalóval összekevered, hozzá adod a kemény habbá vert fehérjét.

A tepsit kivajazzuk, lisztezzük. Alulra reszeled az egyik cipót, utána ráteríted a túrót, majd a maradék cipót ráreszeljük a túróra.

30-35 percig sütjük 180-200 fokon.

*

Túrós olajos tészta
Hozzávalók:
10 dkg teljes kiörlésű liszt, 1 tasak sütőpor, 1 csipet só, 10 dkg gyümölcscukor, 1 teáskanál reszelt citromhéj, 1/4 kg light túró, 1 tej, 1 tojás sárga, 1 dl olaj
Elkészítés:
A hozzávalókat előbb robotgép dagasztójával összedolgozzuk, majd kézzel összegyúrjuk.Többféle süteményhez használhatjuk

*

Tehenturos fankocskak

Hozzávalók:
500g tehenturo ,250 g lisz, 1 citrom reszelt heja, 50g cukor, 1 csapott teas kanal szodapor,2 tojas.
Elkészítés:
A hozzavalokat osszegyurod jol es 1 orat pihenteted.Utanna kis gombocokat kell formalni belolle,aminek a kozepet kilyukasztjuk,es felhevitett olajban,mindket felet atsutjuk,szep rozsaszinre,es lehet tallalni,tejfolt csurgatunk meg melegen a tetejere.
Tanácsok:
Tejfol helyet lehet barmint tenni a tetejere,fantaziank szerint,lekvart,csoki ontetett, porcukrot, gyumolcsott ,tejszinhabot.

*****

Reszelt túrós - az igazi!

Hozzávalók a tésztához:
40dkg liszt, 45dkg porcukor, 2 evőkanál kakaó, 1egész margarin, 1 tojás sárgája, 1sütopor, 1vaníliás cukor

Hozzávalók a krémhez:
75dkg túró,25dkg porcukor.1vaniliás cukor,3tojás sárgája,1-2kávés kanál vaníliás puding por,4tojás fehérje

Elkészítés:
Először a tészta hozzávalóit jó keményre összegyúrjuk. Kivajazott tepsibe a felét belereszeljük, majd a krém hozzávalóit összekeverjük, és a tésztára kenjük és a tészta másik felét rá reszeljük!
kb.20-30percet süsük!



Kráter süti

Donna -
2008.07.20., 7:26

Hozzávalók:

1. 2 csomag vanília puding, 9 dl tej, 8 evőkanál cukor

2. 5 tojás, 25 dkg porcukor, 1 cs. vanília cukor, 1 dl tej, 1 dl étolaj, 25 dkg liszt, 1 cs. sütőpor, 2 evőkanál kakaó

3. 2 dl tejföl, 4 evőkanál porcukor, 1 cs. vanília cukor

Elkészítés:

A vanília pudingot megfőzőm és kihűtöm.

Az 5 tojás sárgáját habosra keverem a porcukorral, a vaníliával és a tejjel. Majd lassan hozzáadom az olajat, a lisztet, a sütőport, a kakaót és a tojások felvert kemény habját.

Zsírozott, lisztezett tepsibe teszem, majd kanállal rászaggatom a kihűlt, kemény pudingot és megsütöm.

A tejfölt elkeverem a porcukorral és a vaníliával, majd a kisült, de még forró sütire kenem és így hagyom kihűlni.

Köszönjük szépen Szatlóczky Istvánnak

*****

varga féle csirke
Kategória:
Húsételek
Hozzávalók:
1-2 filézett csirkemell
1 nagy tejföl
1 3 dl tejszín
fél fej fokhagyma
esetleg snidling
3- 4 tojás
20 dkg
sajt 3 evőkanál liszt

fűszersó
Elkészítés:
A csirkemellek vagy esetleg pulykamellett kicsit kikloffolni, majd beszórni magyaros fűszerkeverékkel, utána megforgatni lisztben, tojásban és sajtban. A kivajazott jénaiba bepakoljuk szépen elcsúsztatva egymásra, majd ráöntjük a tejszínből, fokhagymából, tejfölből,kicsi sóból + 2 tojásból álló keveréket és megsütjük a sütőben. Én általában 50 percet sütöm, hogy a sajt szépen összeolvadjon a szósszal és a hús is megpuhuljon ebben a lében.
Felvitte:vargaannus, 2006-08-02, 19:21

***********
Jugo kifli
Kategória:
Kenyerek, péksütemények
Hozzávalók:
1 kg liszt 2 dl étolaj 0,5 l tej 5 dkg élesztô 2 ek. só 1 ek. cukor 2 db tojás (1 a tésztába, 1 a kenéshez) 10 dkg margarin
Elkészítés:
Az élesztőt langyos, cukros tejben megfuttatjuk, majd minden hozzávalót összekeverünk kézzel. Igen jól összegyúrjuk, megkelesztjük a tésztát. Ezután kis cipókat készitünk, kinyújtjuk azokat 3-4 mm vastagra és köralakúra, késsel kis cikkekre vágjuk, mint a tortát. A cikkek szélesebb végébe kis darab vajkockát teszünk, igy tekerjük fel. Az igy kapott kis kifliket kivajazott tepsibe rakjuk, lekenjük tojással, megszórjuk sajttal, és megsütjük. (A vajkockák helyett sajtkockákat is használhatunk.),
Felvitte: tinendo, 2006-08-15, 16:52

***********

<<<<<<<<<<<<Cukros-diós viráglinzer - egybesütve

30 dkg liszthez adok 1 zacskó vanilin cukrot és belereszelem 1 citrom héját, hozzáadok 12 dkg kristálycukrot. Hideg margarinból belevagdosok 25 dkg-ot és elmorzsolom a lisztes keverékkel, majd összegyúrom 1 egész tojással. Egy fóliába csomagolom a tésztát és a hűtőbe teszem 1 órára. Kinyújtom a tésztát és kiszaggatom belőle a lyuka és nem lyukas virágmintákat. A nem lyukasok közepébe teszek 1 kanál lekvárt (én egyfelől szilvás sütőlekvárt, másfelől sima baracklekvárt használtam), majd ráhelyezem a lyukas tetejű virágokat és egy ujjal a szirmok mentén körbenyomkodom. A sütőt előmelegítem 180 fokra. Tepsire helyezem a virágoka. Mielőtt a sütőbe tolnám, a tetejüket megszórom 2 kanál darált dió és 2 kanál kristálycukor keverékével. Akkor vettem ki a sütőből, mikor már éreztem az illatát és a tű nem ragadt a tésztába.

<<<<<<<<<<<<Ágika, próbáld ki, nagyon praktikus, így nem kell utólag pepecselni az összeraggatással


***********

Hintett rétes
Kategória:
Sütemények, édességek
Hozzávalók: 30 dkg liszt,
25 dkg cukor,
fél csomag sütőpor,
fél liter tej,
4 tojás,
fél kg túró,
15 dkg margarin.
Elkészítés: a lisztet,a cukrot és a sütőport összekeverjük, majd kettévesszük. Egy közepes nagyságú tepsit kimargarinozunk, majd egyenletesen beleszórjuk a cukros lisztet, majd rá a túrót. Erre rászórjuk a cukros liszt másik felét. Az egész tojásokat jól elkeverjük a tejjel, s ráöntjük a tészta tetejére. a maradék margarint felolvasztjuk, és szintén rácsurgatjuk.
Felvitte: tinendo, 2006-08-01, 15:22



Kakaós zabpelyhes süti

Donna -
2008.07.17., 6:51

Hozzávalók: 30 dkg cukor, 15 dkg liszt, 10 dkg zabpehely, 2 kávéskanál sütőpor, 1 púpos kávéskanál őrölt fahéj, 2 evőkanál kakaópor, 2 dl. olaj, 5 dl. víz

4 -es fokozatra elő kell melegíteni a sütőt. A tepsit ki kell kenni vajjal, és meg kell szórni liszttel. A hozzávalókat összekeverjük. A tészta közepébe mélyedést vájunk, és abba öntjük az olajat. A vizet a végén adjuk a tésztához. A tepsire kis halmokat formázunk.

Köszönjük szépen Földvári Gertrúdnak

***

Almás pite

Az almat lereszelem kinyomkodom, lábasba rakom és cukorral, fahéjjal, citrom reszelt héjával kicsit megdinsztelem.
30 dkg liszt, 1 sütőpor (a lisztbe kell keverni), 15 dkg cukor, 10-12 dkg margarin, 1 tojás, 1 csipet só + kis tejföl. ebből készítem a tésztat.

Az egészet összegyúrom Figyelni kell a tészta állagára, és adagolni kell hozzá még lisztet vagy tejfölt ha kell . 2 részre osztom.
Az 1 tésztát kinyújtom, a vajazott-lisztezett tepsibe rakom, a tölteléket rá kenem, ráteszem a másik kinyújtott tésztát, megkenem a tetejét tojássárgájával és villával megszurkálom.
Aranybarnára kell sütni. Melegen nem lehet felvágni, mert szétesik, ezért csak kihűlve szeleteljük.

*

Kakaós kifli

Hozzávalók a tésztához:
50 dkg liszt, 1/2 élesztő, 4 tk cukor, 1 csipet só, kb. 1 dl olaj, kb. 3 dl tej
Töltelékhez:
vaj, kakaópor (holland), cukor, esetleg kicsi fahéj
Elkészítés:
Kb. 1 dl langyos tejben feloldunk 1 tk cukrot, felfuttatjuk benne az élesztőt. Közben összekeverjük a lisztet a sóval, majd hozzáadjuk a kovászt, az olajat és a maradék langyos tejet. Alaposan elkeverjük, összegyúrjuk. Két cipóra osztjuk és hagyjuk kelni min. fél órát.
A töltelékhez a puha vajba belekeverünk jó bőven kakaóport és ízlés szerint cukrot és fahéjat.
A cipókat kb. 0,5 cm vastag körré nyújtjuk, majd megkenjük a kakaós vajjal és pizzavágóval felszeleteljük 12 cikkbe. Megkenjük lekvárral (de lehet nutellával is) A vastagabb felénél kezdve feltekerjük és kifli formára igazítjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk, a tetejüket tojással megkenjük. 180 fokos sütőben kb. fél órát sütjük.
Porcukorral megszórva tálaljuk.
Lekvár vagy nutella helyett tölthetjük túrókrémmel, úgy is nagyon finom.

***

Darálós keksz

Hozzávalók:
70 dkg liszt, 1 sütőpor, 1/2 citrom héja vagy 1 csomag vaníliás cukor ízlés szerint, 4 tojás, 25 dkg cukor, 15 dkg vaj, a díszítéshez olvasztott csokoládé.
Elkészítése:
A hozzávalókat tésztává dolgozzuk. Húsdarálóra szerelt nyomóformával hosszúkás formákat készítünk belőle. Esetleg karikába is hajthatjuk őket.
Előmelegített sütőben, 180 fokon megsütjük. Tetszés szerint egyik végüket olvasztott csokoládéba márthatjuk.

******

Mikrós piskóta

Hozzávalók:
5 evökanál liszt
4 evökanál cukor
3 tojás
2 evökanál olaj
1 evökanál 10%-os ecet
1/2 csomag sütöpor
Így készítsd:
A tojást a cukorral kikeverni, aztán bele az olajat, ecetet és a sütöporral elkevert lisztet.
Simára keverni és a mikróba tenni FEDÖ NÉLKÜL!!! a legmagasabb fokozatra, kb. 3 percre.
Langyosra hüteni és ízlés szerint tölteni. Bármilyen mikrózható edényben süthető.
Kakós változathoz: 1 evökanál kakaó, de akkor annyival kevesebb liszt
Diós változathoz: 1 evökanál dió, de akkor annyival kevesebb liszt

*******

Kefires pite

Háromnegyed kefires pohár étolaj, 1 pohár kefir, 2 kefires pohár kristálycukor, 3 kefires pohár finomliszt, 4 egész tojás, fél tasak süt'por, 50 dkg kimagozott meggy vagy cseresznye.

A lisztet a süt'porral elkeverjük és félretesszük. Egy kever'tálba beleütjük a tojásokat. Hozzáadjuk a cukrot, a kefirt, az olajat, és jól elkeverjük. Hozzáöntjük a lisztet és simára kikavarjuk. Kizsírozott,
lisztezett tepsibe öntjük. Tetejére a szezonnak és ízlésünknek megfelelő gyümölcsöt szórunk.
Előmelegített sütőben kisütjük.
Kihűlve felszeleteljük, vaníliás porcukorral megszórjuk

Nagy Ági
************

Almáskrémes

Hozzávalók
A tésztához: 6 db tojás, 2 cs. vaníliás pudingpor, 2 cs. csokis pudingpor, 22 dkg kristálycukor, 2 kk. sütőpor.
A krémhez: 5-6 db alma, 9 dl tej, 4 cs. vaníliás pudingpor, 20 dkg porcukor, 20 dkg margarin, reszelt citromhéj, ízlés szerint lehet még 1-2 kk. citromlé.
A mázhoz: 5 dkg margarin, 5 dkg kakaópor, 3 dkg porcukor, 4 cl víz. Ha valakinek van jobb csokimáz receptje, használja azt.

Elkészítés:
3 tojásfehérjét keményre felverünk apránként adagolva 11 dkg kristálycukorral. Belekeverjük a tojássárgáját, a 2 kakaós pudingport, és 1 kk. sütőport. Sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokon kb. 5-6 percig sütjük. Lehúzzuk róla a papírt. Ugyanígy elkészítjük a vaníliás lapot is. Hagyjuk őket teljesen kihűlni. A margarint habosra keverjük 10 dkg porcukorral, majd belekeverjük a reszelt citromhéjat, és esetleg az 1 kk. citromlevet is. Az almákat lereszeljük, a maradék porcukorral pépesre pároljuk, majd teljesen kihűtjük. A 4 cs. pudingport a tejjel sűrűre főzzük, majd ezt is kihűtjük hideg vízfürdőben állandó keverés mellett. Ha minden kihűlt, a vajkrémbe belekeverjük az almapürét, a pudingot, majd még egy kicsit habosítjuk a robotgéppel. Egy magasabb falú tepsibe tesszük a kakaós lapot, rá a
krémet, majd a sárga lapot. A tetejét csokimázzal bevonjuk

Nagy Ági



Vendégváró sütemény
Hozzávalók:
Hozzávalók: 35 dkg liszt, 1 vaj, 37 dkg porcukor, 6 dl tej, 2 ek. kakaó, 2 vanília, 9 tojás, fél cs. szalakálé, fél citrom leve.
Elkészítési idő: 45 perc
Nehézségi fok: közepes

Elkészítés:
Elkészítése: 25 dkg lisztből, 5 dkg vajból, 5 dkg cukorból, 2 tojássárgájából, 1 ek. kakaóból, 1 dkg szalakáléból, melyet előzőleg langyos tejben elkevertünk könnyen nyújtható tésztát készítünk. Két lapban kisütjük. 7 tojásból piskótát készítünk. 20 dkg vajat kikeverünk 20 dkg porcukorral, 2 vaníliával. Fél liter tejből, 1 vanília pudingporból krémet főzünk, melyet kihűlésig keverünk, s ezután összedolgozzuk a vajjal. Az így kapott krémet megfelezzük, és megtöltjük a süteményt. Először egy barna tészta, krém, piskóta, krém, ismét a barna tészta, melyre rákenjük a 2 tojás fehérjéből, 12 dkg cukorból, fél citrom levéből gőz felet felvert kemény habot. Elsimítjuk, majd 1 ek. kakaóból, l ek. cukorból, 1 ek. vízből szirupot főzünk. A hab tetején szétszórtan elhintjük, végezetül a habot beszeleteljük. Száradás után nem fog töredezni.

Hartyáni krémes
Hozzávalók:
25 dkg liszt, 10 dkg vaj, 25 dkg porcukor, 1 sütőpor, 2 dkg kakaó, 1 dl tej, fél liter tej, 2 dkg liszt, 2 vanília, 20 dkg vaj, fél dl rum, 2 dl tejszín, 2 nagy csomag babapiskóta, tortacsoki.
Elkészítési idő: 1 óra

Elkészítés:
Elkészítése: A lisztet a vajjal elmorzsolom, majd hozzágyúrom a porcukrot, sütőport, kakaóport, tojást, és tejet. Sütőlemezen 2 lapot sütök belőle. A tejet a két ek. liszttel sűrűre főzöm, hozzáadom a vaníliát, majd kihűtöm. Hozzákeverem az előzőleg habosra kavart vaja. Az egyik kakaós lapra rákenem a krém felét, és egymás mellé rakom a babapiskótákat. Meglocsolom rummal, majd a krém másik felét is rákenem, majd erre a másik kakaós lapot teszem. Hűvös helyen néhány órán át állni hagyom, majd felszeletelem, a tetejére tejszínhabrózsákat teszek

********************************
Velencei álom

Tészta:
7 tojás fehérje
25 dkg cukor
10 dkg kókuszreszelék
6 evőkanál liszt
Nápolyis tortalap (nem szükségszerű)

Krém:
7 tojás sárgája
20 dkg cukor
2 evőkanál kakaó
2 evőkanál főzött feketekávé
1 RAMA margarin

Máz:
1 tábla tortabevonó
3 evőkanál étolaj

A tojás fehérjét cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a kókuszreszeléket és a lisztet. Egy közepes tepsi aljára tesszük a nápolyis tortalapot, és erre ráöntjük a keveréket, kb. 20 percig sütjük. (Nápolyis tortalap nélkül is elkészíthető)

Krém:
A tojás sárgáját a cukorral, kakaóval és a főtt feketekávéval, gőz fölött sűrűre főzzük. Várjuk meg míg kihül és keverjük össze a margarinnal, ezután a kihült tésztára öntjhetjük.

Máz:
A tortabevonót 3 evőkanál étolajjal gőz fölött felmelegítjük és az így kapott mázat, a kihült krém tetejére ráöntjük.


********************************
Búvár túrós
Tésztához:
20 dkg cukor, 1 tojás, 1,5 dl étolaj, 2 csomag vaníliás cukor, 35 dkg liszt, 2 evőkanál kakaópor, 5 dl kefir, 1 teáskanál szódabikarbóna.
A tésztához valókat összekeverjük és egy alaposan kizsírozott (margarinozott) és lisztezett tepsibe öntjük.
Tetejére:
50 dkg túró, 5-6 dkg cukor, pici reszelt citromhéj, 10 dkg mazsola, 2 tojás, 1 csomag vaníliás cukor, 12 dkg vaj.
A túrót a tojásokkal, vaníliával és az olvasztott vajjal kikeverjük, és a tésztára kis halmokat rakunk belőle.
Előmelegített sütőben kb. 30 percig 200 fokon sütni.
A túró sütés közben belemerül a tésztába, innen kapta a süti a nevét.


*

Tepsis csirke
<<<
Hozzávalók:
>>>
4 db. csirkecomb
1 kg. burgonya
2 db. vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
olaj
ízlés szerint: só, csirke fűszersó, őrölt bors
<<<
Elkészítés:
A csirkecombokat besózzuk, meghintjük a fűszersóval és őrölt borssal. A burgonyát megtisztítjuk és negyedeljük. A vöröshagymát karikára, a fokhagymát szeletekre vágjuk. A tepsibe kevés olajat öntünk, beletesszük a csirkecombokat és mellé a burgonyát. A burgonya tetejére halmozzuk a szeletelt vöröshagymát, megsózzuk, megborsozzuk. A húsra és a burgonyára szórjuk a fokhagyma szeletkéket. A tepsit alufóliával letakarjuk, és 180°C-os sütőben kb. 1 órát sütjük. Megnézzük megpuhult-e a hús, ha igen, levesszük a fóliát és a combokat, valamint a burgonyát pirosra sütjük.

***************************
<<<<<<<<<<<<<<<<<<<
Töltött káposzta rómaiban.

Hozzávalók: 12-14 savanyú káposztalevél, 60 dkg apró savanyú káposzta, 70 dkg darált sertéshús (lapocka, dagadó), 15 dkg rizs, 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 dkg liszt, 5 dkg zsír vagy olaj, 15 dkg füstölt hús, 1 húsleveskocka, ízlés szerint só, őrölt bors, pirospaprika, ételízesítő, tejföl.
A megdarált húshoz hozzáadjuk a megtisztított, apróra vágott vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, a megmosott rizst, ízlés szerint sózzuk, megszórjuk pirospaprikával, kevés ételízesítővel, borssal és jól összegyúrjuk.
A káposztalevelek vastag ereit levágjuk, és az előkészített húsos masszával a leveleket megtöltjük.
Az apró káposzta felét a beáztatott római tálba terítjük, erre helyezzük egymás mellé a megtöltött káposztákat, majd a füstölt húsokat elrendezzük a tetején, végül a maradék apró káposztával betakarjuk. Rántást készítünk, amit húsleveskockából készült levessel felengedünk, ezzel a káposztát megöntözzük, úgy, hogy azt jól ellepje.
A tálat lefedjük, hideg sütőbe helyezzük, és 2-2,5 órán át közepes hőmérsékleten főzzük. Ha a víz főzés közben elpárologna, meleg vízzel vagy meleg húslevessel pótoljuk.
A töltött káposztát tejföllel meglocsolva kínáljuk. Többször felmelegítve még finomabb.
<<<<<<<<<<<<<<<<



Albert kekszes süti

Hozzávalók: 25 dkg Rama, 20 dkg porcukor, 2 evőkanál kakaó, 1/2 dl fekete kávé, 1/2 l tej, 2 csomag csokipuding, 2 csomag nagy, vagy 4 kis csomag Albert keksz.

A pudingot, kakaót, cukrot szárazon összekeverjük. A Ráma-t felolvasztjuk a kávés tejben, majd hozzáadjuk a cukor, a kakaó és a puding keverékét. Besűrűsödésig főzzük. A kekszeket egyenként megkenve összeragasztjuk őket (mint a méteres süteménynél), majd a rudat kókusszal megszórt alufóliába csavarva a hűtőszekrénybe tesszük. Kb. fél nap múlva fogyasztható. Ferdén szeletelve tálaljuk. Még mutatósabb, ha a fele pudingkrémet puncsosnak főzzük.

*******************************

Ecetes kifli
<<<<<<<<<<
40 dkg símaliszt
1egész Ráma v. Liga margarin
pici só
2-3 evőkanál (10%) ecet,
4 evőkanál csapvíz.
<<<<<<<<<<
Ezeket összegyúrni és másnapig a hűtőben tartani.
Másnap nagyon vékonyra(kb.ceruza vastags.)
nyújtani kis kockákra darabolni, hogy ügyes kis kifliket sodorjunk belőle, miután kemény szílvalekvárral megtöltöttük.
Másfajta lekvár is jó, csak savanyú és elég kemény legyen , hogy ne follyon ki a tésztából.
Meleg sütőben addig sütjük, míg az alja nem rózsaszín. A teteje nem baj , ha fehér marad.
Még forrón vaniliás porcukorba forgatjuk. Minél tobább áll annál finomabb.
<<<<<<<<<<<<

**

Csokoládés-céklás sütemény
<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<& lt;<<
Hozzávalók: 1 &#190; pohár liszt, 1 &#189; teáskanál szódabikarbóna, 1 csipet só, 1 &#189; pohár cukor, 3 db tojás, fél pohár étolaj, 1 &#189; pohár reszelt cékla, 1 tábla keserű csoki, 1 csomag vaníliás cukor
<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<& lt;<<<

******

Sajtosroló

Hozzávalók:

A tésztához:

28 dkg liszt,
20 dkg margarin,
2 dl tejföl,

A hozzávalókat összedolgozzuk, 2 órát pihentetjük, majd 2 mm vékonyra nyújtjuk, és 2 cm-es csíkokra vágjuk.

A töltelékhez:

20 dkg margarin,
10 dkg liszt,
5 dl tej,
20 dkg sajt,
2 tojás,
só,
bors

A margarinból és a lisztből rántást készítünk, felengedjük a forrásban lévő tejjel, vigyázva, hogy a kapott massza ne legyen túl lágy. Hozzákeverjük a tojások sárgáját a felvert fehérjével együtt. Végül hozzáadjuk a sajtot, és közben ízesítjük.
Kis, fából készült, megfelelő vastagságú rudakra van szükség a tésztaformára sütéséhez.
A tészta csíkokból egyet-egyet feltekerünk a rudacskákra, megkenjük tojással, és megsütjük. Miután kisültek, óvatosan kiskanállal, esetleg habzsák segítségével megtöltjük azokat. A megtöltött rolók végeit reszelt sajtba mártjuk

***

Gyors sajtos pogácsa
<<<<<<<<<<<<<<<
Hozzávalók:
50dkg liszt
25dkg vaj vagy margarin
25dkg reszelt sajt
1 csomag suto por
1 kaves kanal so
annyi tejfol amennyi kell hogy osszealljon
1 tojas a keneshez
<<<<<<<<<<<<<<
Elkészítés:
A sutoporos liszttel elmorzsoljuk a vajat/margarint, de lehetoleg minnel gyorsabban, hogy ne olovadjon meg a zsiradek.
Belekeverjuk a reszelt sajtot es hozzaadjuk a sot, majd annyi tejfolt adunk hozza, hogy a teszta osszealljon.
Ket ujjnyi vastagra nyujtjuk (en sokszor csak a kezemmel lelapitom, es kicsi pogacsa szaggatoval kiszaggatjuk.
Felvert tojassal megkenjuk es nagyszemu so kristalyokkal es komenymaggal megszorjuk.
Nagyon forro sutoben arany szinure sutjuk.
Tanácsok:
Minnel melegebb a suto, annal magasabbra emelkednek es omlosabbra sulnek a pogik.
Nem muszaj a so es komenymag a tetejere, de szerintem ugy nagyon fini.

**************************

Háromszéki palacsinta
<<<<<<<<<<<<<<<<<<
Hozzávalók:
16 dkg liszt, 2 tojás, só, fél kg csirkepörkölt, 2 dl tejföl, 1 dl olaj, tej.
Elkészítés:
A csirkepörköltet kicsontozom, a szaftját pedig kissé besurítem. Tejfölt keverek hozzá. A lisztbő;l, tojásból palacsintaésztát készítek, a palacsintákat kisütöm és széles metéltre vágom. Összekeverem a csirkepörkölttel, leöntöm tejföllel és a keveréket kivajazott t&#251;zálló tálba teszem. A sütőben aranysárgára sütöm.
<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<


Cseszneki palacsinta
<<<<<<<<<<<<<<<<<
Hozzávalók:
20 sós palacsinta, 40 dkg gombapörkölt, 2 pohár tejföl, 5 dkg vaj, 1 paradicsom, 1 zöldpaprika, só, bors
Elkészítés:
A gombapörköltet lecsepegtetem és apróra vágom. Egy serpenyőben a vajat megolvasztom, a gombapörköltet kevés sóval és borssal megpirítom. Betöltöm a palacsintákba. A palacsintákat egy tuzálló tálba teszem, leöntöm a tejföllel elkevert paprikás szaft felével és előmelegített sütőben mintegy 20 percig sütöm. Ekkor a szaft másik, felmelegített felét ráöntöm. Paprikakarikákkal és paradicsimszeletekkel díszítve forrón tálalom.

****

Puha sós, sajtos rúd
<<<<<<<<<<<<<<<<<<
Hozzávalók:
30 dkg liszt
12 dkg margarin
4 evők. tejföl
só,
sütőpor
tojás a kenéshez
tetejére sajt esetleg köménymag
Elkészítés:
Az összes hozzávalót összegyúrjuk és összehajtjuk.
Megint nyújtjuk kb. 1 cm vastagra.
Tetejét megkenjük a tojással sajtot szórunk rá és derelye vágóval 1-2 cm-es csíkokra vágjuk.
Sűtőbe 190 fokon 15 percig sütjük.

***********

Hájas kráfli

Hozzávalók: 70 dkg liszt, 40 dkg háj, só, 2 evőkanál tejföl, 1 tojás, 2 evőkanál fehérbor, víz, sertészsír, 1 tojás.
A töltelékhez: szilvalekvár, 15 dkg túró, ízlés szerint cukor, 1 egész tojás.

A hájat 10 dkg liszttel összedolgozzuk, és félretesszük. A többi liszthez teszünk egy csipetnyi sót, a tejfölt, tojást és fehérbort. 2 dl hideg vízzel összedolgozzuk. Lisztezett gyúródeszkára borítjuk, és jól átforgatjuk. Kisodorjuk, majd a hájas masszát elegyengetjük a tetején, hogy mindenhova jusson. Rúd alakúra feltekerjük, két oldalról felhajtjuk. Újra kisodorjuk, és hajtogatjuk. Letakarva 20 percet pihentetjük. Ezután újabb sodrás, hajtogatás és pihentetés következik.
Közben a töltelékhez a túrót a cukorral és a tojással kikeverjük.
20 perc múlva újra átsodorjuk és hajtogatjuk a tésztát, ekkor már csak néhány percet pihentetjük, közben a tepsit kizsírozzuk.
A tésztát kisodorjuk, négyzet alakú formákra felvágjuk. A felét szilvalekvárral, a másik részét túróval töltjük, a kráflikat összehajtjuk, és zsírozott tepsibe egymás mellé helyezzük. Tetejüket felvert tojással átkenjük, majd előmelegített sütőben megsütjük.

********

Színes puding-kuglóf (emeletes puding)
Hozzávalók: 1 zacskó csokis pudingpor, 1 zacskó vaniliás pudingpor, 1 zacskó puncsos vagy epres pudingpor, 1.5l tej, 100g cukor vagy édesítő, 50g mazsola, 50g dió, 50g cukrozott gyümölcs vagy narancshéj, 8-10 babapiskóta, 2dl tejszín, 20g vaniliás cukor, 1/2dl rum
A zacskón található utasítás szerint (tej és cukor/édesítő hozzáadásával) elkészítjük először a vaniliás pudingot, még melegen belekeverjük a felaprózott cukrozott gyümiket, a kivizezett 2l-es kuglófformába simítjuk, a formát hideg vízbe állítjuk.
Elkészítjük a puncsos pudingot, még melegen belekeverjük a rumba megáztatott, lecsepegtetett mazsolát, kíméletesen a vaniliás puding tetejére öntjük, a formát ismét hideg vízbe állítjuk.
Végül elkészítjük a csokis pudingot, még melegen belekeverjük a durvára vágott diót, a puncsos tetejére simítjuk, betakarjuk a babapiskótákkal, meglocsoljuk az átszűrt rummal, amibe a mazsola ázott. Alufóliával letakarjuk, hagyjuk kihülni, majd legalább egy órára hidegre tesszük.
Tálaláskor tálra borítjuk, nagyon mutatós és finom!

*******

0 komment , kategória:  Netes barátaimtól kaptam  


yaskane tvn blog xfree

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése