(: EZ AZ ÉV AZ ÉN ÉVEM. AMIRE VÁGYOM, AZT ELÉREM. SIKERES ÉS BOLDOG VAGYOK. A CSODÁK ÚTJÁN HALADOK. :)

2020. július 12., vasárnap

INGYENES JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT - TASZ

KORONAVÍRUS - KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

FORRÁS

Egészségügyi válsághelyzet

A veszélyhelyzetnek vége, ezért a különleges jogrendről elvileg már vissza is álltunk a normál jogrendre. Azaz mégsem teljesen. Az egészségügyi törvény módosítása ugyanis bevezetett egy új kategóriát, az „egészségügyi válsághelyzet”-et, amit a kormány rögtön el is rendelt. 2020. június 18-ától tehát Magyarországon egészségügyi válsághelyzet van, amelyhez járványügyi készültség kapcsolódik, és ezzel a kormánynak most is sok olyan különleges jogköre van, mint amilyenek a veszélyhelyzetben voltak. Ebben a tájékoztatóban részletesen elmagyarázzuk, hogy mit jelent pontosan ez az új jogi helyzet.

De mit is jelent az egészségügyi válsághelyzet?

Meddig maradhat fenn az egészségügyi válsághelyzet?

Milyen korlátozásokat tehet meg a kormány továbbra is?

Van-e más szerveknek is különleges feladata, jogköre egészségügyi válsághelyzetben?

Karantén

A jogszabályok megengedik, hogy beteg, vagy potenciálisan fertőzött személyeket el lehessen különíteni. A köznyelv szerint ez az elkülönítés a „karantén”, amire a jogszabályok többféle különböző elnevezés alatt adnak lehetőséget.
Annak, hogy pontosan milyen járványügyi intézkedésről van szó, és ez mivel jár, mindig ki kell derülnie abból a határozatból, amelyben azt az adott járványügyi intézkedést az erre jogosult hatóság elrendeli. A koronavírus-járvány kapcsán a sokféle létező járványügyi intézkedés közül eddig leginkább hármat vehettünk számításba: a járványügyi elkülönítést, a járványügyi zárlatot és a járványügyi megfigyelést. A korábbi intézkedések most egy újjal bővültek: ez az ún. hatósági házi karantén. Az új eszköz megjelenésével az egyes karanténintézkedések egymáshoz való viszonya megváltozott, és egyelőre nem tudjuk pontosan, hogy hogyan alakul majd az új gyakorlat. Ugyanakkor az új szabályozás indoklásából arra tudunk következtetni, hogy a frissen bevezetett hatósági házi karanténnal a jogalkotó csak nevet akart adni a koronavírus 2020 tavaszi hulláma alatt már kidolgozott járványügyi intézkedésnek. A szabályok várható alakulását erre tekintettel ismertetjük.

Megtagadhatom, hogy karanténba tegyenek?

Miről kell tájékoztatni engem a karanténnal kapcsolatban?

Hatósági házi karantén

Ki rendeli el a hatósági házi karantént?

Mikor lehet hatósági házi karantént elrendelni?

Hatósági házi karanténba tettek – hol kell tartózkodnom?

Mikortól kötelező a hatósági házi karantén?

Mennyi ideig tart a hatósági házi karantén?

Mivel jár a hatósági házi karantén?

Lehetnek többen egy lakásban a hatósági házi karantén alatt?

Hatósági házi karanténba helyezték azt, akivel együtt lakom. Rám is a karantén szabályai vonatkoznak?

Nem szeretném megfertőzni a velem együtt élőket, kérhetem, hogy ne házi karanténba helyezzenek?

Hogyan mentesülhetek a már elrendelt hatósági házi karantén alól?

Ha hatósági házi karanténban vagyok, akkor hogyan vásárolok?

Hogyan ellenőrzik, hogy betartom-e a hatósági házi karantén szabályait?

Karantén kifejezetten erre a célra kijelölt helyen

A karanténra sor kerülhet kórházban, vagy egyéb, a lehetséges fertőzöttek fogadására alkalmas intézményben: ha az érintett egyedi körülményei és a vírus terjedésének megakadályozása miatt ez szükséges, akkor a karantént a hatóság döntésének megfelelően kórházban vagy egyéb intézményben kell végrehajtani. Ilyen esetekben biztosítani kell, hogy a karanténban lévők egymástól elkülönítve, külön helyiségben legyenek elhelyezve. A karantént abban az intézményben kell végrehajtani, amelyet a hatóság erre kijelöl a potenciális fertőzött egyéni helyzetét és az ellátórendszer kapacitásait mérlegelve.

Ha nem otthon, akkor csak kórházban helyezhetnek el?

Ki kerül kórházi karanténba?

Milyen ellátást biztosítanak a kórházban?

Mi történik, ha elhagyom a kijelölt helyszínt?

Hogyan alakulnak a karantén szabályai szociális ellátó intézményekben?

Milyen jogszabályok vonatkoznak a karanténra?

Magánszféra védelme és korlátozása, adatvédelem

Ki férhet hozzá a személyes adataimhoz járványügyi indokból?

Kinek vagyok köteles megadni a saját, és a kontaktjaim személyes adatait?

Beszélhetek az állapotomról? Posztolhatok képeket közösségi médiában, miközben karantén alatt vagyok?

Kiadhatják a nevemet vagy bármilyen személyes adatomat a sajtónak, ha megfertőződtem vagy karanténba kerültem?

Mikor lehet valakiről nyilvánosságra hozni, hogy fertőzött? Kinek adhat át az egészségügyi személyzet információt?

Milyen jogszabályok vonatkoznak az adatkezelésre?

A sajtóra vonatkozó további tudnivalók az Újságíróknak menüpontban találhatók.

Büntetőjogi felelősség

Mikor van büntetőjogi felelősségem, ha lehetséges vagy bizonyított vírushordozó vagyok?

Felelősségre vonható-e az, aki összezár engem olyannal, aki fertőzött, vagy szándékosan fertőz meg?

A kijárási korlátozások megsértése szabálysértés, a járványügyi intézkedések - így a karantén - szabályainak megszegése bűncselekmény. Erről bővebben a Kijárási korlátozás és a Karantén menüpontokban olvashatsz.

Szülőknek, családoknak

Ide kattintva választ kaphatsz többek között arra, hogy ha egy gyermek kerül karanténba, mehet-e vele a szülő, milyen szabályok vonatkoznak a kapcsolattartásra és milyen feltételekkel látogathatod rokonaidat.

Nyári gyermekfelügyelet bölcsődében, óvodában, iskolában, nyári táborok

Ide kattintva választ kaphatsz az erre vonatkozó kérdéseidre.

Munkavállalóknak és munkaadóknak

Ide kattintva megtudhatod például, hogy milyen szabályokat kell alkalmazni, áthelyezhetnek-e másik munkakörbe, elküldhetnek-e fizetés nélküli szabadságra, mi van, ha a gyerek nem tud iskolába menni és meg lehet-e tagadni a munkavégzést, ha félsz a fertőzéstől.

Közfoglalkoztatottaknak

Ide kattintva olvashatod a tudnivalókat.

Társasházi szabályok

Ide kattintva elolvashatod, mi a helyzet a házibulikkal, kell-e szólni a közös képviselőnek a külföldi bérlőkről és lehet-e korlátozni a közös kert használatát.

Határátlépés, ki- és beutazás

Ide kattintva olvashatsz többek közt a Magyarországra való belépés szabályairól és a külföldre utazással kapcsolatos tudnivalókról.

Egészségügyi dolgozóknak

Ide kattintva részletes tájékoztatót olvashatsz olyan témákban, mint az orvosok, egészségügyi dolgozók, orvostanhallgatók kirendelése, a védőfelszerelés biztosítása vagy a kiutazási tilalom.

Szociális területen dolgozóknak

Ide kattintva megtudhatod egyebek mellett, hogy kötelezhetők-e arra az óvónők, hogy időseket gondozzanak, az idősotthonban dolgozó ápolók pedig arra, hogy beköltözzenek az otthonba.

Újságíróknak

Ide kattintva elolvashatod, hogyan dolgozhatnak az újságírók a kijárási korlátozás alatt, nyilvánosságra lehet-e hozni a koronavírussal diagnosztizált személyek kilétét, kötelezhetik-e a sajtót konkrét anyagok közlésére.

Nevelőszülőnél vagy gyerekotthonban élő gyerekek és családjaik számára

Ide kattintva kaphatsz választ arra, hogy a járvány idején hogyan lehet együttműködni a családgondozóval, kiemelhetik-e a gyereket, milyen szabályok vonatkoznak a kapcsolattartásra, mit jelent a látogatási tilalom, és még több más kérdésre.

Fogyatékossággal élő emberek, szociális bentlakásos intézmények

Ide kattintva olvashatsz a látogatás, kijárás szabályairól és egyéb témákról.

Ártalomcsökkentő szolgáltatásban és elterelésen résztvevőknek

Ide kattintva megtudhatod, hogyan veheted igénybe az ellátást a járvány idején, és mit tehetsz, ha az intézmény zárva tartása miatt nem tudsz részt venni az elterelésen.

Polgármesterek jogai

Ide kattintva arról olvashatsz, hogy a településvezetők vezethetnek-e be külön kijárási korlátozásokat.

Szabálysértési eljárások

Ide kattintva arról olvashatsz, hogy a milyen változásokat hozott a koronavírus a szabálysértési eljárásokkal kapcsolatban.

Bűncselekmények áldozatainak: eljárási tudnivalók a veszélyhelyzet idejére

Ide kattintva érheted el ezt az oldalt.

SAJTÓMEGJELENÉSEINK A KORONAVÍRUSSAL KAPCSOLATBAN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése