És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét.
A magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott,
micsoda bőség, minden napszakban, minden pillanatban!
Ajándék ez, csodálatos ajándék.
A földig hajlok, úgy köszönöm meg.
(Márai Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése