Ma 81 éve szabadította föl a szovjet hadsereg Auschwitzot, ahol az áldozatok száma jócskán egymillió fölött volt már. A magyarok száma is többszázezres. 1945. január 27-én mindössze 7600 elhagyott túlélőt találtak.
Lily Ebert túlélő, aki ekkor már úton volt a lipcsei hadianyaggyárból, itt volt fogoly. Így emlékezett, amikor beszélgettünk:
“Szörnyen fáj, hogy a mi országunkból, a mi hazánkban, onnét akartak kiűzni bennünket, nem másnak az országából. Akikről azt hittük, a barátaink, jó szomszédaink. És az volt a céljuk, ami még rosszabb, nem kiűzni bennünket, hanem megölni bennünket. A zsidók már nem kellettek, és el akartak pusztítani bennünket.”
A foglyokat az egész németek megszállta Európából vasúton szállították, naponta érkeztek szerelvények Auschwitzba. A táborba érkezőket három csoportra osztották. Egy csoport néhány órán belül a gázkamrába ment; ezeket az embereket Birkenauba küldték, ahol naponta több mint 20 000 embert lehetett elgázosítani a Zyklon–B nevű rovarirtó gázzal. Így járt Lily édesanyja és két testvére. A foglyok másik részét rabszolgamunkára használták gyárakban, akik többsége szintén meghalt. A harmadik csoport a Josef Mengele-féle orvosok kezébe került, főleg ikrek, törpék, akiken embertelen kísérleteket végeztek. A „halál angyalai” rengeteg nőt is befogtak, hogy a meddőség kialakításával kísérletezzenek rajtuk. Lily is járt Mengelénél.
Lily Ebertet, aki Bonyhádon született, Engelmann Lívia néven, hatgyermekes ortodox zsidó családban, 1944 júliusában, 21 évesen, édesanyjával, öccsével és három húgával együtt deportálták a bonyhádi gettóból Pécsen át Auschwitz-Birkenauba. Ott édesanyját, bátyját és legfiatalabb húgát rögtön gázkamrába küldték, míg őt két másik lánytestvérével kényszermunkára fogták.
“Ez egy olyan tragédia volt, ami nem normális. Remélem, csak egyszer az életben, a mi időnkben, soha többé ilyen nem fog történni. Hogy az emberek tanultak belőle és látják, hogy gyűlölettel nem fogunk messzire menni. Hogyha el akarjuk érni, hogy jobb életünk legyen, mindannyiunknak, akkor meg kell tanulni, hogy élni nyugalomban és szeretettel egymással lehet.”
Vajon meg tudjuk tanulni? Vajon tudjuk majd uszítás és gyűlölet helyett egyszer, valaha becsülni egymást - származásra, bőrszínre, vallásra, vagyoni helyzetre, nyelvi különbözőségre, politikai nézetre tekintet nélkül? Egyre inkább kétlem.
Csak, hogy azoknak is világos legyen, akik tagadják, vagy realitvizálni próbálják emberek millióinak meggyilkolását (mert mi van a Don kanyarral, meg nem is voltak haláltáborok, csak kitalálták stb.), amellett, hogy Radnótit (hű “nemzetvédő” magyarok) tarkón lőtték, Szerb Antalt puskatussal agyonverték, s a sort hosszasan folytathatnánk, egy kis történelem:
Horthy Miklós, aki saját magát büszkén nevezte és tartotta antiszemitának, 1944. április 14-én „…dokumentáltan hozzájárult 50 000 magyar zsidó „munkás” kiszállításához, anélkül, hogy bármilyen érdeklődést tanúsított volna kiválasztásuk, illetve sorsuk iránt. A nemzet érdekeivel összhangban állónak tartotta a magyarországi zsidóság jogainak korlátozását és befolyásuk visszaszorítását, s már 1920-ban ellenvetés nélkül írta alá az egyetemekre felvehető hallgatók számát szabályozó, a tanszabadság elvét korlátozó numerus clausust. Egyetértett a polgári jogegyenlőséggel szemben álló antiszemita törvénnyel, és Hitlerrel parolázva hozzájárult tehát ahhoz, hogy állami szintre emelkedjen a jogfosztó, antiszemita politika. Aztán jött a Szálasi-kormány, amely néhány hónap alatt 650 000 magyar zsidót deportált a haláltáborokba, főleg Auschwitzba, és 15 000 magyar zsidót az ország területén belül gyilkoltak meg. A zsidók mellett a cigányság kiirtása is porondon volt. Az utolsó lépcsőfokot „az európai cigánykérdés végső megoldásához” Himmler parancsa jelentette 1942. december 16-án. „Keverékfokára tekintet nélkül” 23 ezer európai cigány deportálást irányozta elő Auschwitz-Birkenau ún. „cigány családi tábor” részlegébe. Csak ott majd mintegy 20 ezer embert öltek meg.
Veszélyes fegyver a gyűlölet, az emberi élet és méltóság megsértése megbocsáthatatlan.
“Szürke hamu festi sötétre az eget.
Nem látni túl a magas palánkon.
Pokoli tüzet gyújtottak odabent,
száll a lélek túl minden határon.
Elborzadva gondolsz a gomolygó füstre.
Benne az élet, sok csíny, nevetés,
hajdani találkozások, vallomás,
első randevúk, vágy és temetés,
és benne ott még annyi szenvedés és kín,
szétszakított szerelem, dúlt otthon.
Egy irányba nyúló, véges vonatsín
képe sejlik zörgő vagonokon.”
Lutter Imre: #Auschwitz felé - Lily Ebertnek (Test és tudat | Athenaeum Kiadó 2024)
Ma Auschwitz felszabadításának 81. évfordulójára emlékezünk. 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg felszabadította az Auschwitz–Birkenaui koncentrációs és megsemmisítő táborkomplexumot. 1940 és 1945 között itt több mint 1,1 millió embert, túlnyomórészt zsidókat, gyilkoltak meg.
Az ENSZ 2005-ös határozata óta január 27. a holokauszt nemzetközi emléknapja, amikor világszerte az áldozatok előtt tisztelgünk.
A holokauszt során mintegy hatmillió zsidót gyilkoltak meg Európában, ami az európai zsidóság körülbelül kétharmadát jelentette. Auschwitz-Birkenauba 1944-ben hozzávetőleg 437–440 ezer magyar zsidót deportáltak, akiknek többségét érkezésük után meggyilkolták. Ez a veszteség nemcsak a magyar zsidó közösséget, hanem az egész magyar nemzetet is jóvátehetetlenül megcsonkította.
Auschwitz története arra figyelmeztet, hogy a népirtás nem egyik napról a másikra kezdődött. Megbélyegzéssel, kirekesztéssel, jogfosztó törvényekkel és propaganda által táplált gyűlölettel indult, majd állami szintre emelt ideológiává és szervezett tömeggyilkossággá vált. A tragédia tanulsága, hogy a demokrácia, az emberi jogok és a kisebbségek védelme nem adottság, hanem folyamatosan megőrzendő felelősség.
A megemlékezés kötelezettséget is jelent: zéró toleranciát az antiszemitizmus és minden gyűlöletideológiával szemben, valamint minden nemzeti kisebbség és vallási felekezet biztonságának teljes körű garantálását. Az emlékezet akkor hiteles, ha megjelenik az oktatásban, a közbeszédben és az állami cselekvésben is. Az áldozatok előtti főhajtás egyben a jövő iránti felelősségvállalás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése