Ma van 15 éve, hogy meghalt anyu

Anyu ma 15 éve, hogy meghalt 

"Ha a halottak visszatérhetnek a Földre és szeretteik közelében lehetnek, akkor mindig veled leszek a legvidámabb napokon, és a legsötétebb éjszakákon… mindig, mindig, és ha lágy fuvallat simítását érzed az arcodon, az én leheletem lesz az, s ha hűs szellő legyezi lüktető halántékod, az én lelkem lesz az."

Egy szál virág a sírodra

Boldog élet, anyám, neked sem jutott,

akármerre vetett, űzött a sorsod,

mert nem sikerült elérni azon vágyadat,

hogy könnyhullatás helyett örömöt kaphass.

Éveid úgy teltek el, hogy nem is vetted észre,

hogy lett egyre halkabb szíved lüktetése,

s hogy váltott hajadnak dióbarna színe,

napfényben csillanó ezüstös fehérbe.

Ami jutott, anyám, csak egy szál virág,

mely sírodon nyílik, sírodon pompáz,

s amely talán velem is megérteti azt,

hogy az élet nem több mint egy pillanat.

Minek bármelyik percben vége szakadhat,

mert öröklétet senki, de senki nem kaphat.

Én tudom, hogy odaát boldog vagy, anyám,

hisz már nem tátong új seb szíved tájékán.

(Kun Magdolna)

Megtört szívek

De sok anya van, ki mind hiába várja,

hogy hőn szeretett gyermekét úja viszont lássa,

és megsimítva haját elmondhassa néki,

mily boldogság általa egy életet leélni.

De sok anya van, ki sokszor azt érzi,

hogy milyen is egy szülőt semmibe venni,

s milyen mikor megtagadják, nem beszélnek róla,

mintha önnön gyermekének ellensége volna.

Pedig imádott gyermekét, Ő is úgy nevelte fel,

hogyha hibázik is, mások ezért ne ítéljék el,

és ne mondhassák róla, hogy nem tett eleget

az anyasággal járó cselekedetnek.

Egy édesanya számára nincs fájdalmasabb,

mint könnyek közt leélni a mindennapokat,

s attól rettegni, hogy ne legyen majd késő,

mikor szeretett gyermeke, otthonába eljő.

Mert az élet gyorsan elfut, és mi mind elutazunk.

Esélyünk sem lesz arra, hogy visszaforduljunk,

és megbocsátást adjunk mind-mind azoknak,

kik kitagadták szívükből az édesanyjukat.

(Kun Magdolna Kun)

"Ha majd elmegyek,

őrizd, ami voltam.

A köveket,

amikben elbotoltam.

A fényeket,

mik sajogtak, miket hittem.

És ne félj majd,

a kínokat magammal vittem.

Mindent, ami fájt.

Éhes éjjeleket,

keserves homályt.

S itt hagyom a szépet.

Amit vágytam,

ami éget.

Ha majd elmegyek,

őrizd, ki szerettem volna lenni.

Őrizd,

hogy ne féljek elmenni."

(B.Szabó Károly )