Kecskemét és Nagykőrös zöldségkertészete

Kunkovács László: Lójárgányos öntözőművek: Kecskemét és Nagykőrös zöldségkertészete

Két évszázaddal ezelőtt szinte falusias házak sokasága alkotta Kecskemét és Nagykőrös utcaképét. Ám a csekély termőképességű homokos földeken élők hangyaszorgalma és kertészeti kultúrája csodát teremtett. Ezek a városok gyors gyarapodásnak indultak. Népes piacaik országos hírűek voltak, elképesztően gazdag zöldség és gyümölcs felhozatallal. Felvásárlói volt a két város konzervgyára, és azok a nagykereskedők, akik akár Bécsig szállították a friss árut. A zöldségtermesztéshez állandó öntözés kell, s a folyók nélküli vidéken ez csakis ásott kutakból történhetett, amire valóságos öntözőművet építettek. Lófogat hozta működésbe a kétféle változatú, kanalas vagy vödrös kutakat. Ezek elmés szerkezettel láncon merültek a mélységbe, megtöltötték a kút melletti medencét, ahonnan szerteágazó árkokon jutott el a víz a legtávolabbi növényig. A szerkezetet körbe-körbejáró ló hozta működésbe. Feltalálója egy elmés nagykőrösi lakatos volt, akinek műhelye valóságos gyárrá terebélyesedett. Minden kertész igényt tartott erre a megoldásra, mert ha nem, akkor „száraz” kertész maradt, aki nem bírta a versenyt a többiekkel. Csodák csodája, ezek roncsai még mindkét város határában megvoltak. A kecskeméti építményeket az országútról vagy a vonatról jól lehetett látni. Érthetetlen, hogy más etnográfusnak nem tűntek föl ezek a hatalmas és bizarr konstrukciók. Éveken keresztül fényképezve igyekeztem megmenteni ezt a csodát, s azt, hogy Szőke Antal tanyáján még tökéletesen működő kertésztanyán vendégeskedhettem. Sajátos módszereik, szerszámaik, sőt, ma már elfeledett fajtáik is voltak. Az aggastyánok is úgy emlékeznek, hogy itt mindig magyarok voltak az árasztásos kertészet megvalósítói, bulgár nevek nincsenek. forrás