Lassan ,de biztosan haladunk kedves hazánkban is ebbe az irányba....🤔
- Terka néni, szúrt már be tűt?
- Hogy? Én? Varrótűre tetszik gondolni a doktor úrnak?
A házi orvos megvakarta az ősz hajjal körbevett kopasz foltot a feje búbján, és felsóhajtott.
- Injekciós tűre gondolok, esetleg infúzióra. Bármilyen hasonló tapasztalat megfelelő lenne.
- De hát, nem értem, doktor úr... - a néni ráncos keze megremegett az orvos fehér íróasztalán - Azt itt… , hát nem maguknak kell tudni?
- Terka néni – magyarázott türelmesen az orvos, de aranykeretes szemüvegét indulatosan lökte fel az orrnyergére - Gondolkozom, melyik kórházba küldjem a beutalóval. A dézsi az megfelelő lenne, nincs is messze, de nincs ápolójuk, műszakonként csak egy, be kéne segíteni. Ha beírom a különleges képességeit a beutalóba, jobb eséllyel kap ágyat.
Terka néni észre sem vette, hogy eltátotta a száját, szép műfogsora, amit az unokáktól kapott karácsonyra, kivillant, meglepően simán csillogott a ráncos ajkak között. Halk, hörgésszerű hang hagyta el a torkát, mielőtt a kevéske szempillája mögött hirtelen élénkre váltott a szemmozgása; eszébe jutott valami:
- Kilencvennégyben az uram eltörte a lábát, mikor leesett a létráról szilvaszedés közben. Tudja, a Géza a nagyon jó pálinkát tudott főzni, persze csak magunknak, a családnak, úgy kínálgatni.
- Terka néni, ha kérhetem, a lényeget! – dörzsölte meg az arcát az orvos.
- Persze, bocsánat – kuncogott pajkosan a néni, és most, ahogy az ősz fürtök megrezzentek a homloka körül, nem hetvenötnek, sokkal inkább tizenhatnak tűnt – Mikor a Géza eltörte a lábát, hetekig kellett neki injekciót adni, főleg a hasába. Olyan volt már a végén a Géza hasa, mint egy domborzati térkép – szája elé kapta a kezét, úgy nevetett.
- Maga adta be a véralvadásgátlót neki? – kérdezett rá a tényekre az orvos, és Terka néni buzgó bólogatását látva, már írta is a számítógépbe a beutalót – És elsősegélynyújtó tanfolyamot végzett valaha?
- Volt nekem jogosítványom még tavalyelőtt is, csak már nem hosszabbítottuk meg, azt mondja a fiam, mindenkinek jobb, ha nem vezetek többet.
A nyomtató dolgozott, Terka néni az ötből három csillagot kapott, közepesen jó esély arra, hogy bejusson a dézsi kórház belgyógyászatára.
A kórház előtt nagy szalagokat feszítettek ki: Vigyázat! A vakolat hullik! – táblákat lengetett, és port hordott a szél. A portásfülke üresen és lefüggönyözve állt a bejárat mellett. Egy férfi fürdőköpenyben sétálgatott a folyosón, tőle kérdezte meg Terka néni, merre keresse a belgyógyászatot. A férfi megnézte a beutalót és biccentett:
- Menjen fel egy emeletet, ott lesz a Bede Józsi, majd az mutatja a többit, nekem itt kell maradnom, engem már egy hete műtöttek, azt mondták a sétálást jól össze tudom kapcsolni az útbaigazítással. Látom maga meg infúziókat fog bekötni, munkatársak leszünk! – kacsintott az ötvenes jókedélyű férfi, és alhasát tenyerével megtámogatva óvatosan és kurtán nevetett.
Terka néni a kézipoggyásszal felballagott az elsőre, ahol valóban ott várta egy másik, hasonló korú köntöst viselő férfi, ő már egészen a nővér pultig kísérte. A pultban nem volt senki, a Bede Józsinak nevezett illető megnyomott egy gombot, a rövid csengőszóra a kettes kórteremből nagysokára kicsoszogott egy Terka néninél valamivel fiatalabb, mamuszos hölgy, egyik kezével infúziós állványt vezetett maga mellett. Néhány percbe beletelt, mire odaért hozzájuk, elvette az új beteg beutalóját, leereszkedett a forgó székbe, megmozgatta az egeret, és csigalassú kattintgatásokkal belépett a programba.
- Negyven évig titkárnő voltam a gyógyszergyárban. Négy csillaggal kaptam a beutalót, mert vegyész-asszisztensi végzettségem is van, oszthatom a gyógyszereket. Látom maga fog segíteni a Sáriéknak az infúziónál. A Sárika állatorvos volt ám, öt csillaggal jött be, a gyomorfekélye miatt, különben jól van, tegnap már felvette a munkát. Sok a dolog. A doktor úr csak reggeli és esti vizitekre jön, mert öt kórházban is dolgozik egyszerre.
Amíg a kettes kórterem titkárnője dolgozott a nővérpultban, Terka néni nekidőlt a falnak, kívánta a hűvöset a nagy ijedségre. Igyekezett felidézni magában az elsősegély tankönyv ábráit és az injekciós tű fogását, a képek televíziós film-élményeivel keveredtek, aztán már nem tudta megmondani, melyik a saját tapasztalat, és melyik a sorozatokból vett hamis tudás. El kell szorítani a kart azzal a gumipertlivel, ki kell tapintani a vénát, döntve kell óvatosan előre tolni a tűt, talán nincs olyan nagy baj, ha nem sikerül elsőre, ő is jött már ki vérvételről feketére színeződött karral. Ez a Sári, ha állatorvos, majd talán egyszer megmutatja neki, mielőtt egyedül próbálkozna. A hármas kórteremben, egy négyágyasban kapott helyet. Az ajtóra az is ki volt írva, szerda, ami azt jelentette, hogy szerdán ők a folyosó és wc takarítók, cserélni csak akkor lehet, ha valakinek csúszik a műtétje vagy más beavatkozás, és netán pont egyszerre négyen ágyhoz kötöttek átmenetileg.
A szobatársak kedvesen fogadták, az egyikük szobrászként besegített a földszinten a gipszelőben, a másik, Julika virágkötő volt, csak egy csillaggal tudott jönni, így hónapokig kellett várnia, hogy bekerülhessen. A fertőtlenítést bízták rá végül, mert kémiából mindig dicséretes volt az iskolában. A harmadik beteg, az ötvenes Katalin bölcsődei dajka, ezért ittléte alatt a krónikus osztály időseinek pelenka-cseréjét kell elvégeznie. Érthető módon, ő nem vett részt a jókedélyű beszélgetésbe, amibe a másik kettő Terka nénit azonnal bevonta, csak rosszkedvűen simogatta az okostelefonja kijelzőjét. Váratlanul nyílt az ajtó, és Terka néni meglátta az első fehér köpenyes illetőt ittléte alatt:
- Jó napot! – biccentett feléjük sietősen a klumpás fiatal nő – Éjszakára kéne egy ügyeletes, mert engem átküldtek a hetedik kerületibe. Egy hétig ott leszek. Reggel már jön ide valaki a gyerekosztályról, mert ott most kevesebb a beteg. Szóval, vállalja valaki az éjszakát?
- Szokásos? - kérdezte a telefonból felnézve a bölcsődei dajka.
- Persze, semmi extra. A doktor úr száma kint lesz a pultnál. Ha kell, hívja, ha tud jön, ha nem, hát nem – fintorodott el a nővérke, majd belenyugvón vállat vont.
- Akkor megcsinálom, úgyse bírok aludni – egyezett bele Katalin, mire a nővérke megkönnyebbülten elmosolyodott, és magukra hagyta őket.
- Éjjel akkor nem lesz itt szakember? – csodálkozott el ismét Terka néni.
- Hát, ha kell valaki, majd telefonálunk – válaszolta egykedvűen a virágkötő, és visszafeküdt az ágyába, mert úgy érezte, leesett a vérnyomása.
Terka néni csendesen kipakolt a kisszekrénybe, a fiókban nehéz könyvet talált, azt hitte, talán a Biblia, mint szállodákban szokás, előhúzta. Rögtön rájött, hogy butaság volt Bibilára gondolni, hiszen ez az uralkodó önéletrajzi könyve … A címlapon ez állt: N.Rotkiv: A császárotok én vagyok – reformjaim és dicsőségeim. Terka néni nehéz szívvel bólintott, nem elismerésül, nem is beleegyezésül, csak belenyugvásul, aztán megkérte Katalint, hogy keressen neki az okostelefonon egy oktató videót az infúziókról.
Kórházi manufaktúra című novellát olvastad.
