1942-ben ezen a napon írta Radnóti Miklós a Bájoló című versét✍️
"Jegyzetfüzetem" - benne minden, ami számomra fontos - neten fellelhető és / vagy saját tartalom.
2026. február 1., vasárnap
2026. január 30., péntek
Karfiol juhtúróval, kuszkusszal
Ebéd mellé köretnek, vagy vacsorára önállóan is nagyon finom..
Hozzávalók:
500 gr. Főtt karfiol
125 gr. Juhtúró
100 gr. Főtt kuszkusz
3 tojás
Só
Grill fűszer
Tetejére Bacon szalonna
Alaposan összedolgozzuk a hozzávalókat, hagyjuk állni kb. 15 percet, kiolajozunk bármilyen formát, a massza tetejére szórunk apróra kockázott Bacon szalonnát és 180'-on szép pirosra sütjük.
Almás zelleres krumplisaláta
Főzd meg hajában a burgonyát. Készíts egy salátalevet: só-cukor-ecet. Úgy meglehetős erőteljesre, mert a krumpli sok ízt felvesz. És megy még bele alma, zellerlevél- és szár vagy angol zeller, lilahagyma.
Hagyd állni egy órát minimum, aztán kóstold újra: után kell ízesíteni, mert az összetevők felveszik a lét. Ha késznek ítéled, tedd szép tálba és locsold meg olívaolajjal a tetejét. Én néha tökmagolajjal is megöntöm. A salátát szobahőn szervírozd, hűtőhidegen nem jönnek elő igazán az ízei. Sült hús vagy rántott karaj mellé nagyon finom.
2026. január 28., szerda
Szeretek otthon lenni
„Szeretek otthon lenni. Az életem nagyon egyszerű. Sokat olvasok. Sokat nézek filmeket. Sokat hallgatok zenét. Sétáltatom a kutyát. A családommal főzök. Igen, unalmas vagyok.”
Ez a mindennapi valóságom. És őszintén szólva, ez tűnik számomra a legnagyobb luxusnak ebben a túlhajtott, hiperkapcsolt világban.
Felejtsd el az ötcsillagos hotelek tökéletesre komponált képeit, a végtelen medencéket vagy az egzotikus tájakat.
Számomra az igazi luxus az a mély béke, amit az otthonom ismerős ölelésében találok meg.
Nem arról van szó, hogy sosem álmodom kalandokról, de az állandó vigasz, amit a saját teremben megtalálok, horgony – menedék.
Az „otthon” számomra nem csupán egy lakcím.
Ez egy létállapot.
Ez a kávé gazdag illata, amely megtölti a reggeli csendet.
Ez a megnyugtató kattanás, amikor a zár becsukja mögöttem a világ zaját.
Ez az élmény, amikor elmerülök egy kedves könyvben, a kedvenc fotelembe süppedve.
Ez a kutyám puha orrának finom nyomása, amivel sétaidőre emlékeztet – az a ritmus, ami kisimítja a napjaimat.
Ezek a még ki nem nyitott könyvkupacok, melyek új világok ígéretét hordozzák, anélkül, hogy egy lépést is tennem kellene kifelé.
És igen, ez az a diszkrét öröm is, amikor felveszem a legkényelmesebb pizsamámat – mintha zászlót tűznék ki: ma azt választom, hogy egyszerűen csak önmagam vagyok.
Egy világban, amely folyamatos külső visszaigazolásért kiált – a közösségi média végtelen spirálja, a teljesítményhajsza, az olcsó repjegyek csábítása.
Az igazi kincs itt van: abban a csendes engedélyben, hogy egyszerűen otthon lehetek.
Abban a képességben, hogy elégséges legyek önmagamnak, ebben a bensőséges térben,
hogy menedékre leljek,
és élvezzem ennek a csendes ölelésnek az édességét.
Otthon maradni nem elszigetelődés. Hanem intimitás ápolása.
Ez nem magány – hanem szándékos döntés.
Ez a halk, de határozott kijelentés:
„Jól vagyok itt. Önmagammal.”
— Cillian Murphy
EGY MACSKA KÜLDETÉSE
′′ A legtöbb ember azt hiszi, hogy a macskák semmit sem csinálnak, lusták, és semmit sem csinálnak, csak esznek és alszanak
Ez nem így van!
Tudod mi a macska küldetése?
Minden macskának van ereje, minden nap, hogy eltávolítsa a szervezetünkben felhalmozott negatív energiát... Amint elalszunk, felszívja azt az energiát. Ha több mint egy ember van a családban, és csak egy macska, akkor az túlzott mennyiségű negatívságot képes felhalmozni annyi ember energiáját... Amikor alszanak, a macska szervezete elengedi a tőlünk elvesző negatívságot ..
Ha túl stresszesek vagyunk, akkor lehet, hogy nincs elég idejük arra, hogy kibocsátsák azt a sok negatív energiát, és ennek köszönhetően zsírként halmozódik fel, amíg ki nem tudják engedni.
Szóval híznak, és azt hiszed, hogy az étel volt, amivel etetted őket... vagy mert nem mozognak eleget... és az igazság az, hogy nem.
Szép dolog, ha több macska is van a házban, hogy a súlya szét legyen osztva közöttük.
Éjszaka is védenek minket, hogy alvás közben se a házunkba, se a szobánkba ne jöjjenek be... Ezért szeretnek az ágyunkban aludni.
És ha azt hiszik, hogy jól vagyunk, nem fognak velünk aludni.
Ha valami furcsa volt körülöttünk, beugranak az ágyunkba és megvédenek minket...
Ha egy ember jön a házunkba, és a macskák érzik, hogy az a személy azért van ott, hogy ártson nekünk, vagy hogy rossz, a macskák körül vesznek minket, hogy ′′ megvédjenek ′′ minket...
Ha nincsenek macskáid, és egy kóbor macska bejön a házadba, és örökbe fogadja otthonként, akkor azért van, mert akkor szükséged van egy macskára... Tehát a kóbor macska önként jelentkezett, hogy segítsen neked.
Köszönd meg a macskának, hogy kiválasztotta az otthonod arra a munkára.
Ha van más macskád, és nem tudod megtartani a kóbor macskát, keress neki helyet.
Fizikai szinten ismeretlen okkal érkezett a cica, álmokban pedig abban a pillanatban látszik a macska megjelenésének oka.
Lehet, hogy adósság van, némi karma, amit meg kell fizetnie... ′′ Szóval ne ijedj meg, vagy ne ijeszd meg a macskákatl."
Nos, ′′ neki ′′ így vagy úgy, vissza kell térnie, hogy teljesítse ezt a kötelességet...
A macskák gyógyítanak meg minket
A macskák imádnivaló lények, és mindenek felett szeretik a gazdáikat, de máshogy szeretnek...
A szerelmük igaz, tehát ne kételkedj benne. Ők a nagyszerű és igaz barátaink, és mindenek felett a jó társaink”
Ismeretlen szerző
2026. január 27., kedd
Holokauszt emléknapján
Ma 81 éve szabadította föl a szovjet hadsereg Auschwitzot, ahol az áldozatok száma jócskán egymillió fölött volt már. A magyarok száma is többszázezres. 1945. január 27-én mindössze 7600 elhagyott túlélőt találtak.
Lily Ebert túlélő, aki ekkor már úton volt a lipcsei hadianyaggyárból, itt volt fogoly. Így emlékezett, amikor beszélgettünk:
“Szörnyen fáj, hogy a mi országunkból, a mi hazánkban, onnét akartak kiűzni bennünket, nem másnak az országából. Akikről azt hittük, a barátaink, jó szomszédaink. És az volt a céljuk, ami még rosszabb, nem kiűzni bennünket, hanem megölni bennünket. A zsidók már nem kellettek, és el akartak pusztítani bennünket.”
A foglyokat az egész németek megszállta Európából vasúton szállították, naponta érkeztek szerelvények Auschwitzba. A táborba érkezőket három csoportra osztották. Egy csoport néhány órán belül a gázkamrába ment; ezeket az embereket Birkenauba küldték, ahol naponta több mint 20 000 embert lehetett elgázosítani a Zyklon–B nevű rovarirtó gázzal. Így járt Lily édesanyja és két testvére. A foglyok másik részét rabszolgamunkára használták gyárakban, akik többsége szintén meghalt. A harmadik csoport a Josef Mengele-féle orvosok kezébe került, főleg ikrek, törpék, akiken embertelen kísérleteket végeztek. A „halál angyalai” rengeteg nőt is befogtak, hogy a meddőség kialakításával kísérletezzenek rajtuk. Lily is járt Mengelénél.
Lily Ebertet, aki Bonyhádon született, Engelmann Lívia néven, hatgyermekes ortodox zsidó családban, 1944 júliusában, 21 évesen, édesanyjával, öccsével és három húgával együtt deportálták a bonyhádi gettóból Pécsen át Auschwitz-Birkenauba. Ott édesanyját, bátyját és legfiatalabb húgát rögtön gázkamrába küldték, míg őt két másik lánytestvérével kényszermunkára fogták.
“Ez egy olyan tragédia volt, ami nem normális. Remélem, csak egyszer az életben, a mi időnkben, soha többé ilyen nem fog történni. Hogy az emberek tanultak belőle és látják, hogy gyűlölettel nem fogunk messzire menni. Hogyha el akarjuk érni, hogy jobb életünk legyen, mindannyiunknak, akkor meg kell tanulni, hogy élni nyugalomban és szeretettel egymással lehet.”
Vajon meg tudjuk tanulni? Vajon tudjuk majd uszítás és gyűlölet helyett egyszer, valaha becsülni egymást - származásra, bőrszínre, vallásra, vagyoni helyzetre, nyelvi különbözőségre, politikai nézetre tekintet nélkül? Egyre inkább kétlem.
Csak, hogy azoknak is világos legyen, akik tagadják, vagy realitvizálni próbálják emberek millióinak meggyilkolását (mert mi van a Don kanyarral, meg nem is voltak haláltáborok, csak kitalálták stb.), amellett, hogy Radnótit (hű “nemzetvédő” magyarok) tarkón lőtték, Szerb Antalt puskatussal agyonverték, s a sort hosszasan folytathatnánk, egy kis történelem:
Horthy Miklós, aki saját magát büszkén nevezte és tartotta antiszemitának, 1944. április 14-én „…dokumentáltan hozzájárult 50 000 magyar zsidó „munkás” kiszállításához, anélkül, hogy bármilyen érdeklődést tanúsított volna kiválasztásuk, illetve sorsuk iránt. A nemzet érdekeivel összhangban állónak tartotta a magyarországi zsidóság jogainak korlátozását és befolyásuk visszaszorítását, s már 1920-ban ellenvetés nélkül írta alá az egyetemekre felvehető hallgatók számát szabályozó, a tanszabadság elvét korlátozó numerus clausust. Egyetértett a polgári jogegyenlőséggel szemben álló antiszemita törvénnyel, és Hitlerrel parolázva hozzájárult tehát ahhoz, hogy állami szintre emelkedjen a jogfosztó, antiszemita politika. Aztán jött a Szálasi-kormány, amely néhány hónap alatt 650 000 magyar zsidót deportált a haláltáborokba, főleg Auschwitzba, és 15 000 magyar zsidót az ország területén belül gyilkoltak meg. A zsidók mellett a cigányság kiirtása is porondon volt. Az utolsó lépcsőfokot „az európai cigánykérdés végső megoldásához” Himmler parancsa jelentette 1942. december 16-án. „Keverékfokára tekintet nélkül” 23 ezer európai cigány deportálást irányozta elő Auschwitz-Birkenau ún. „cigány családi tábor” részlegébe. Csak ott majd mintegy 20 ezer embert öltek meg.
Veszélyes fegyver a gyűlölet, az emberi élet és méltóság megsértése megbocsáthatatlan.
“Szürke hamu festi sötétre az eget.
Nem látni túl a magas palánkon.
Pokoli tüzet gyújtottak odabent,
száll a lélek túl minden határon.
Elborzadva gondolsz a gomolygó füstre.
Benne az élet, sok csíny, nevetés,
hajdani találkozások, vallomás,
első randevúk, vágy és temetés,
és benne ott még annyi szenvedés és kín,
szétszakított szerelem, dúlt otthon.
Egy irányba nyúló, véges vonatsín
képe sejlik zörgő vagonokon.”
Lutter Imre: #Auschwitz felé - Lily Ebertnek (Test és tudat | Athenaeum Kiadó 2024)
Ma Auschwitz felszabadításának 81. évfordulójára emlékezünk. 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg felszabadította az Auschwitz–Birkenaui koncentrációs és megsemmisítő táborkomplexumot. 1940 és 1945 között itt több mint 1,1 millió embert, túlnyomórészt zsidókat, gyilkoltak meg.
Az ENSZ 2005-ös határozata óta január 27. a holokauszt nemzetközi emléknapja, amikor világszerte az áldozatok előtt tisztelgünk.
A holokauszt során mintegy hatmillió zsidót gyilkoltak meg Európában, ami az európai zsidóság körülbelül kétharmadát jelentette. Auschwitz-Birkenauba 1944-ben hozzávetőleg 437–440 ezer magyar zsidót deportáltak, akiknek többségét érkezésük után meggyilkolták. Ez a veszteség nemcsak a magyar zsidó közösséget, hanem az egész magyar nemzetet is jóvátehetetlenül megcsonkította.
Auschwitz története arra figyelmeztet, hogy a népirtás nem egyik napról a másikra kezdődött. Megbélyegzéssel, kirekesztéssel, jogfosztó törvényekkel és propaganda által táplált gyűlölettel indult, majd állami szintre emelt ideológiává és szervezett tömeggyilkossággá vált. A tragédia tanulsága, hogy a demokrácia, az emberi jogok és a kisebbségek védelme nem adottság, hanem folyamatosan megőrzendő felelősség.
A megemlékezés kötelezettséget is jelent: zéró toleranciát az antiszemitizmus és minden gyűlöletideológiával szemben, valamint minden nemzeti kisebbség és vallási felekezet biztonságának teljes körű garantálását. Az emlékezet akkor hiteles, ha megjelenik az oktatásban, a közbeszédben és az állami cselekvésben is. Az áldozatok előtti főhajtás egyben a jövő iránti felelősségvállalás.
2026. január 24., szombat
Magyar ország 2026, indiai jóslat
Magyarország sorsa 2026. felvétel - https://www.facebook.com/reel/876381731509267
Fohász
Felnézek az égre minden áldott este,
Keresem az Istent, mert beszédünk lenne.
Nehéz szívvel várok csöndben a soromra,
Tudom odafönn is rengeteg a dolga.
És csak halkan mondom az ég csillagának;
Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának,
Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben :
Uram ! A világgal valami nincs rendben!
Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen,
Segítsen mi rajtunk, hiszen Ő az Isten.
Ember az embernek farkasa lett régen,
Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében.
Rengeteg a földön
a hontalan, árva,
Uram, ez a világ saját sírját ássa!
Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben.
Uram ! A világgal nincs valami rendben!
Anya a gyermekét sorsára hagyja,
Pénzért az ember
a lelkét is eladja.
Háborúk zajában ártatlanok halnak.
Jól tudom Uram,
Te nem így akartad.
Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk,
Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk!
Könyörögve száll fel fohászom az égbe:
Uram! A világnak Tenélküled vége!
/Somogyi Zsolt – Fohász/
Fotó: Tarpa. 2016. Január 21. /Varga György Dániel/
Lakatos Menyhért
Takarításra akarták kényszeríteni – diplomás mérnök és író lett belőle
Lakatos Menyhért (1926-2007)
A 38 éves mérnök, Lakatos Menyhért 1964-ben kis házat akart építeni a családjának, de akkoriban éppen nehezen lehetett téglához jutni. Eszébe jutott, hogy cigány nagyszülei még vályogvetésből éltek. Egy téesz használaton kívüli épületében néhány telepi cigánnyal elkezdett téglát gyártani. Először csak magának, később már eladásra. Egy év múlva már 150-en voltak a munkások, tisztes keresettel. „Szándékosan arra törekedtem, hogy minden munkát maguk a cigányok végezzenek el, nem azért, hogy az ismeretüket bővítsék, hanem mert hittem, hogy az ember csak azt a művet tiszteli, amit maga alkotott” – vallotta. „És ők, akik a tulajdonviszonyt másként nézték, mint a rajtuk kívülállók, lassan eljutottak arra fokra, amikor az erkölcs döntő szerepet kapott a tulajdon meghatározásában.” Két év múlva fürdőszobás házak épültek a téglagyár mellé, három év múlva már óvoda és iskola is. A családtagokkal együtt 500 embert hozott ki szó szerint a putriból. A negyedik évben a téesz megijedt, hogy a bérelt területen egy cigányember kapitalizmust épít, és felmondták a bérletet, a gépeket széthordták, az embereket szélnek eresztették. Onnantól máshogy segített a cigányságon. Lakatos Menyhért író lett, a legismertebb a cigányok között. Az első, akinek írásai százezres példányszámban jelentek meg Magyarországon és külföldön is. Bőre színe miatt kétszer is majdnem megölték.
Elképzelhetetlen szegénységből jött. Pedig apai ágon ősi erdélyi földbirtokos családból származott. Nagyapja Boncza Miklós országgyűlési képviselő, Ady Endre apósa, Csinszka édesapja volt. „Apám erőszakgyerek volt” – mesélte később. A csucsai kastély háznépéhez tartozó fiatal cigánylány csak egy éjszakára, vagy annyira se kellett a méltóságos úrnak. A fiára utána rá se nézett, így ment ez. A cigánysoron mégis mindenki Boncának hívta a világos bőrű fiút, és később az 1926-ban született sötét bőrű unokát is. Lakatos Menyhért Vésztőn a cigánytelep melletti legelőn született, ez volt beleírva a személyi igazolványába is: az édesanyja épp úton volt hazafelé, mikor elérkezett a szülés pillanata.
Szülei lóval, tollal, edényekkel kereskedtek, és ha kellett, napszámba jártak. Írástudatlan édesanyja úgy érezte, hogy fia többre hivatott annál, mint hogy a telepen maradjon. A sárból épült putriból minden nap teknőben fehérre mosott ingben küldte Menyhértet a falusi iskolába. A cigánysoron ő volt az egyetlen iskolás gyerek. „Állandó szemrehányásokat kaptam, a felnőttek sem értették anyámat, mit akar azzal a sok iskolába járatással, amikor a többi gyerek az őszi vadászatok alkalmával hetenként egy pengő ötvenet is megkeres. (...) Anyám hallani sem akarta, hogy egy napra is kimaradjak.” Az iskolát nem kedvelte különösebben, olvasni viszont nagyon szeretett. Társai csak Laposnak nevezték, mert állandóan könyveket lapozgatott. A tanító mindig vele büszkélkedett a tanfelügyelőnek: „Halljuk csak a kis négust!” Arra persze nem volt esély, hogy továbbtanulhasson a hat elemi után, túl sokba került.
Egy kegyetlen szerencsének köszönhette, hogy mégis. Egy vésztői vadásztársaság mulatságán, ahová bohócnak hívták a cigánygyerekeket, az urak többet ittak a kelleténél, és lövöldözni kezdtek. A holtrészeg gimnáziumi igazgató rálőtt a kisfiúra, akinek ezután a vadőr 73 sörétet szedegetett ki késsel testéből. A falusi orvos meg sem akarta nézni a sebesültet. Meghalt volna, ha nincs egy konkurens vadásztársaság, akik önérdekből segítettek. Rábeszélték az anyát, hogy indítson pert. A vétkes igazgató megijedt, kárpótlásként pénzt ajánlott. Az asszony ezt visszautasította, de mégis kért valamit: „ha lehetne elküldenénk felső iskolára, nem bánnánk, ha mink rongyokban járnánk is, csak tudnánk taníttatni. De nem nagyon hiszem, hogy cigánygyereket felvegyenek oda.” A következő ajánlat már arra vonatkozott, hogy a fiút tandíjmentesen felveszik a gimnáziumba. Ezt már elfogadták. Így lett Lakatos Menyhért a megye, de talán az egész ország első cigány gimnazistája.
Az apja nem örült igazán: „Lehetett volna nagybőgős, vályogvető, akár lókupec is, de nem fűlött hozzá a foga, inkább a sok büdös könyv kell neki. Az Isten bűnnek ne vegye a tettemet, de én addig járatom az iskolába, amíg ki nem kúrálják belőle.” Majdnem igaza lett, a fiú nem érezte jól magát az idegen világban, hazavágyott. Az anyja mégis meggyőzte: „A cigányoknak benned van minden reményük. Ha te tanult ember leszel, mindenki láthatja: egy cigány is kiemelkedhet, boldogulhat.” Az ingyenes iskola is sokba került: a ruhák, tanszerek árát szó szerint kiéhezte a család. Kitűnő tanuló volt, de másban sem hibázhatott. „Ha az iskolaszolga azzal jött be, hogy valaki lepiszkolta a WC-t, rajtam volt az osztály szeme, (...) és ha nem tudtam bebizonyítani ártatlanságomat, a tanárok megjegyzéseitől sem mentesültem.”
Magányos volt, senki sem akart barátkozni azzal a diákkal, aki miatt a C osztályt cigányosztálynak csúfolta a többi gimnazista. „Egyetlen ceruza nem tűnhetett úgy el, hogy elsőnek ne az én zsebeim, táskám tartalmát kellett volna kiüríteni.” Bár, soha nem volt rá példa, hogy bármit is találtak volna nála, mégis így akartak megszabadulni tőle. Osztálytársai egy egypengőst dugtak a zsebébe, hogy tolvajként kirúgassák, de ő még idejében észrevette, és leadta egyik tanárának a pénzérmét. Végignézte, ahogy az iskolából előbb a szegény parasztgyerekek hullottak ki, mert nem bírták a tempót, később pedig a szorgalmas zsidó osztálytársát küldték el a származása miatt. Végül neki is mennie kellett. 1943-ban egy iskolatársa takarításra akarta kényszeríteni, amit megtagadott. „Mi még téged akartunk megmenteni a haza számára, gondolván, hogy nagyobb tiszteletet tanúsítasz iránta, mint a szélnek eresztett rohadt zsidónépség” – kiabálta a fiatalúr. Lakatos felpofozta a nagyhangú fiút, amiért másnap csendőrök keresték a cigánytelepen.
A tanulmányoknak éppen az érettségi előtt szakadt vége. A csendőrök elől bujkáló diák lelkifurdalást érzett azért is, mert egy telepi asszony az ő példájára adta iskolába gyerekét, akit osztálytársai csak megalázni akartak, de végül belefojtották az iskola budijába. Szörnyű időszak következett. A cigánysor lakói közül többen belehaltak a tífuszjárvány ellen beadott, túlságosan nagy dózisú oltásokba. A hatóságok gyógyszer vagy élelmiszer helyett mindössze meszet utaltak ki, hogy a koporsó nélküli hullákat gödörbe szórhassák. Az éhező telepiek még örültek is, amikor 1944-ben a jegyző felszólította őket, hogy, gyülekezzenek, mert dolgozni viszik őket, ahol enni is kapnak majd. Boldogan szálltak be a marhavagonba.
Lakatos Menyhértet két testvérével együtt Birkenauba deportálták. „Mezítláb, szakadozott rongyokban tereltek bennünket a mészporral behintett vagonok felé, miközben a főutcán a »bámészkodó közvélemény« kárörvendő mosollyal kísérte vonulásunkat.” A lágerben kísérleti állatokként bántak velük: „Az ember olcsóbb volt, mint a fehéregér” – emlékezett később. Sterilizáláshoz, baktériumfertőzésekhez, vegyi kísérletekhez használták őket. Lakatos Menyhértet leszíjazva betették egy kádba, és lehűtötték a testét 22-23 fokra. Aztán két társa közé fektették meztelenül: az érdekelte őket, hogy át tudják-e adni neki a testük melegét. Aki kibírta, túlélte. Aki nem bírta ki, megfagyott. Menyhért túlélte, egy testvére meghalt. Évtizedekkel később Németországban egy német olvasója megkérdezte tőle, hogy gyűlöli-e a németeket. „Most már nem” – hangzott a válasz. „Annak idején nem csak a németeket gyűlöltük, hanem velük együtt a magyarokat is.”
Hazaérkezve befejezte a gimnáziumot, és folytatta a tanulást, tervezőmérnöki diplomát szerzett. Akkor már írogatott is, többnyire az asztalfióknak. Az írástudatlan nagybátyjától hallott régi cigány meséket írta le először, aztán verseket, novellákat. „Írni nem akartam igazából soha. Régóta jegyzetelgettem – a papír nem beszélt vissza –, de írásra sokáig nem gondoltam. Inkább azt tartottam szem előtt, hogyan segítsek a fajtámon, hogyan lehetne őket emberibb körülmények közé juttatni, oktatni, megváltoztatni. Hogy ne a szociális segély legyen a létalapjuk, hanem a szakképzett munka. Ezért hoztam létre a téglagyárat.” 1964-ben saját megtakarított pénzéből bérelt földet a vésztői téesztől, és létrehozta a Cigány Téglagyárat, amelynek igazgatója lett. „Ki merte volna azt mondani apátoknak, hogy lusta cigány?” – győzködte a telepieket. „Egész uradalmak épültek fel, abból a téglából, amiket ők vetettek. Tavasztól késő őszig nem volt a munkából hiányuk.”
Voltak, akik nem nézték szívesen a kísérletet. Első munkájuk odalett, mert a faluból valakik rávezették a teheneket a száradó nyers téglákra. A telepieket is meg kellett győzni: volt cigány férfi, aki szégyenkezett, hogy a felesége a téglagyárba jár dolgozni. Aztán amikor sikerült eladni az első szállítmányt, hinni kezdtek neki. Egyre többen csatlakoztak, egy idős férfi még kedvenc lovát is a gyárba vitte, hogy legyen mivel fuvarozni. A jó minőségű vésztői téglákra országszerte egyre nagyobb lett a kereslet, a befolyt pénz felét a gyár fejlesztésére költötték, a többit bérekre, így mindenki érdekelt volt a közös sikerben. Hitelből használt gépeket is vettek, de senkinek nem volt szakképesítése, hogy üzemeltesse azokat. Lakatos műszaki könyveket szerzett be, megtanulta a gépek használatát, aztán elkezdte tovább adni tudását a többnyire írástudatlan cigányoknak. S ha már a felnőtt embereknek be kellett ülniük az iskolapadba, a gyerekeik iskolázását is megszervezték. Lakatos éjjel-nappal a munkásai mellett volt, minden pénzét a téglagyárra költötte, emiatt a felesége elvált tőle.
Aztán egy nap felkereste a téeszelnök, és közölte vele, hogy örül az eredményeknek, de nem ért egyet az igazgatási módszerekkel, mert azok „túlságosan cigány központúak”. Mivel Lakatos nem változtatott, berendelték a központba, ahol bejelentették, hogy visszavonatják a működési engedélyt, mert nincs elég szakképzett munkása. Engednie kellett a zsarolásnak. A dolgozóknak be kellett lépniük a téeszbe, aki megtagadta, elküldték. Az idős cigányember, akinek a lovát ott kellett volna hagynia a közösben, elkeseredésében szénavágó késsel ledöfte az állatott. Végül új üzemvezetőt is kineveztek, aki megszüntette a munkások érdekeltségét az értékesítésben. Egy évvel később a gyár tönkrement, be kellett zárni. „Elvették, és minden befektetett pénzünk elúszott. Olyan dolgot romboltak szét, amely a nemzet számára is fontos volt. Míg élek, nem felejtem el...” – emlékezett később Lakatos Menyhért.
Ismét újrakezdte. A cigánysággal kapcsolatos társadalmi kérdésekről kezdett publikálni, majd az MTA Szociológiai kutatócsoportjának ciganológiai munkatársa lett. Hamarosan ismertté vált a tudományos életben, s mindez meghozta számára a nemzetközi elismerést is: a Cigány Világszövetség elnökhelyettesévé választották. A tudományos munka mellett éjszakánként lányai füzeteinek üres oldalaira írta novelláit. 44 éves volt, amikor a gyerekei beküldték az Új Írás irodalmi pályázatára a fiókban talált írásait. Megnyerte. Onnantól kezdve sorra kapta a felkéréseket. Versekre, elbeszélésekre, mesékre, végül egy regényre is. Megijedt a feladattól, visszautasította. A kiadó erre megküldte neki az előleget. Akkor úgy érezte, nincs más választása. A gyermekkor telepi éveit feldolgozó Füstös képek rendkívüli siker lett. Hol megrázóan tárgyilagosan ír a nyomorról, mint a Puszták népe, hol beleszövi a tábortűznél hallott meséket a mindennapokba, mint a Száz év magány. Százezer példány kelt el a négy kiadásból itthon, s ennél is több külföldön.
Innentől kezdve az írásból élt. Mesékben írta meg a cigányság hiányzó mítoszait, s idős korában költőként is bemutatkozott. Azon kevés cigány értelmiségiek egyike volt, akit minden irányzat, frakció egyaránt tisztelt. Többször tett kísérletet rá, hogy összebékítse a hazai cigány értelmiség egymással vitában álló képviselőit, – többnyire eredménytelenül. Ő alapította a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségét, amelynek első elnöke is volt. Rendívül büszke volt, hogy a közreműködésével éppen a születésnapján alakult meg Pécsett a világ első cigány gimnáziumát működtető Gandhi Alapítvány. Önmagáról ezt mondta egy interjúban: „...nem cigány író vagyok, hanem író cigány, mert a származásomról nem tudok lemondani. Nem az irodalom szempontjából: ez jelenti emberi tartásomat, önmagamat. Ezt a közeget jobban ismerem, mint a csillagvilágot. Én a cigányság életét kívánom bemutatni, a cigányság sorsát, társadalmi helyzetét.” 82 éves korában halt meg, cigány embernél valóságos matuzsálemi korban.
(Nyáry Krisztián - Megjelent Igazi hősök című könyvemben, 2014-ben)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)